„A valóság, ha elkészült a mű: merő
képzelet”
/Massimo Bontempelli: Kaland a panzióban/
„Művészet fedi el, hogy csak művészet”
/Ovidius: Pygmalion, Metamorphoses/
„Senki nem ismerheti a nemlétezőt”
/Augustinus: Vallomások/
„A zenei gyönyör érzete a képzelet adománya”
Coleridge
Az FKSE csoportos, tematikus kiállítása nem irányzat,
vagy lehetséges munkamódszer megmutatására
törekszik, hanem az elsősorban képalkotó módszerekkel
dolgozó kortárs művek jellegzetes csoportját
kívánja egybegyűjteni és kiállítani.
A kollektív bemutató alapgondolata a képiség
jelenségén keresztül vizsgálja a valóság-fikció-mesterséges
valóság/fikciós valóság/ sajátosságait.
A művészet és a párhuzamos valóságok
/tudomány-technológia-filozófia/ ezredvégi
realitása, hogy elhomályosodni látszanak a különbségek
valóság és annak szimulációja, valóság
és modell, valóságos és képzeletbeli
között. A medializált művészet, ahol minden
kép alapja egy másik kép /a medializált valóság/,
– és nem az elsődlegesen adott valóság – a
rendszerszemlélettel karöltve elmosta művészet
és tudomány, magas- és mélyművészet
közt tételezett lényegi különbséget.
A kilencvenes évek iskolafilozófiája, a hermeneutika
metodikájában megengedi a tudományos érvelés
formájaként – szöveghelyek egymásravonatkozása,
jelentésrétegek kapcsolódása révén
– a kifejezetten irodalmi, tehát gyakran fiktív teorémák
szerepeltetését. A gondolkodás új és
eredeti módja jön létre, amelyben az illúzió
és a valóság között lehelletfinom, átjárható
határ rajzolódik ki. A mindennapokban a készen kapott
adottságmódok átformálása, az arcok
átszabása, a mellek mesterséges megnagyobbítása
egyaránt azt sugallja: a valóság nem elég.
A valóságot pedig akként tapasztaljuk meg, ahogyan
az számunkra megmutatkozik. Az alkotók által létrahozott
‘kisebb világok’ mint ‘blue box’-ok a vizualitás területén
a képi paradicsom illúzióját kínálják.
A ‘fikciós mű’ a képalkotás mozgó változatában
/film/ a dokumentáló és valóság-feldolgozó
rendeltetés mellett a valóság elemeinek új
elrendezése révén teszi lehetővé a
realitás és fikció tulajdonságainak, egymásba
való átmeneteinek megmutatását.
Ha azt a különleges kapcsolatot vizsgáljuk, amely a realitás
és fikció között fennáll, szembetűnő,
hogy a fikciók világát nagyon kevés választja
el a faktumok életvilágától.
A fikció által teremtett valóság ráadásul
tanulékony és intelligens: hamar kisajátítja
a valóság elemeit. Mit jelent a művészi gyakorlatban
valóság és fikció reverzibilis viszonya? Mindenekelőtt
a ‘való világ’ és szimulációinak felcserélhetőségét,
behelyettesíthetőségét. Ez voltaképpen
a tapasztalatnak meghatározott módokon, határozott
végcél és rendeltetés szemmeltartásával
végzett elrendezése, amely nem szükségképpen
átgondolt és tudatos, de a jelenségeknek egy adott
területére vonatkozik. „Nincs fantáziája!” –
szokták mondani annak, aki nem tud elszakadni a valóságról
alkotott, preformált tudati beidegződéseitol, de
annak is, aki nem rendelkezik kellő beleélő-képességgel,
nem tud mozogni a mesterségesen generált valóságban,
és a valóság merőben illuzórikus fikcióvilágában
él.
A kilencvenes évek tapasztalata, hogy a művészek valamennyi
műfajban és technikában előszeretettel dolgoznak
a valóság-illúzió-fikció hatáselemeivel.
A jelenkori művészet technikai diadala azt példázza,
hogy milyen széles észlelési mezőben lehetségesek
a képi tapasztalatok. A mindennapi életben a hozzáférhető
vizuális tapasztalatok túlnyomó többségét
likvidálni kényszerülünk, mert zavarodottság
nélkül nem tudnánk mit kezdeni velük. A művészi
fikciónak létezik egyfajta definitív körülhatárolása:
az általában össze nem illőnek hitt dolgok közötti
lényeges összefüggés meglátása;
vagy másként: az ellentétes vizuális tulajdonságok
befogadóképességüknél(variabilitásuk)
fogva tartós egyensúlya. A művészi fikcióképzést
szoros módszertani rokonság fűzi a művek és
műrészletek kontextualizálásához, rekombinálásához,
remixeléséhez. A kulcs nem a különböző
típusú alkotások (tematikus)tartalma, hanem megjelenésük
érvényessége.
Az FKSE csoportos kiállítása számára
kiválasztott művészek a legkülönfélébb
művészeti médiumokban olyan munkákat hoztak
létre, amelyek a valóságos elemek (túl)hangsúlyozása
vagy mediális eljárások keverése folytán
valóságosabbnak hatnak, mint az a tapasztalati valóság,
amelyből kiindultak. A valóság episztémikus
relativizálását az teszi lehetővé,
hogy ellenőrizhetetlen a képi tapasztalatok referenciális
vonatkozása. A fikció értékvetületének
tételezésén mint bázison felépülő
művészet többféle formában valósulhat
meg, attól függően, hogy a valóság-mesterséges
valóság közti átjárás mely aspektusára
helyeződik a hangsúly. Vannak munkák, amelyek a számítógéppel
történő fotómanipuláció segítségével
teszik bizonytalanná a dokumentumértékkel bíró
médium (fotó) készültének helyét,
idejét, közegét, szándékát. /Nagy
Gabriella, Nagy Gábor György, Fejérvári Zsolt/.
Más alkotások a vizuális ‘pszeudo’ megjelenítésének
tekinthetők, és e kiállítás keretében
éppen az illúzióteremtés, a fikcióképzés
módszerét és körülményeit hozzák
nyilvánosságra /Szabó Dezső/. Elképzelhető
a konkrét fénykép vagy festmény átdolgozása
olyan képpé, amely új valóság, egyenrangú
képi totalitás rangjára tart igényt /Király
András, Kósa János/, esetleg éppenséggel
a plasztika műfajában /Előd Ágnes/. Több
bemutatásra szánt munka foglakozik a kisajátítás,
újrakeverés, elcsúsztatás, szerialitás,
szekvenciaképzés lehetséges módozataival /Ravasz
András, Németh Hajnal, Seres Szilvia/. De megjelenik a szinte
költői fikcióteremtés néhány szubtilis
példája is (Lakner Antal, Gerhes Gábor).
A művi valóság létrehozása, a mesterséges
világok képzése a képzőművészet
esetében nem áll meg a művek bemutatásánál,
hanem közvetlen utótörténetét alkotja a
munkák interpretációja, a hozzájuk kapcsolódó
szöveges, vagy verbális kommentárok, megjegyzések,
értelmezési kísérletek sora. Az így
kialakuló jelentés gyakran félreértés,
értelmezés-eltolódás eredménye, és
semmi köze sincs a művész eredeti szándékához,
gondolataihoz: maga is totális fikció.
A kiállító művészek előzetes
tájékozódást követően meghívásos
rendszerben, a koncepciónak megfelelő művek beválogatása
nyomán kerültek kiválasztásra.
A kiállításon szereplő művészek:
Beöthy Balázs, Chilf Mária, EIKE, Előd Ágnes,
Fejérvári Zsolt, Gerhes Gábor, Hegyi Csaba, Király
András, Kósa János, Lakner Antal, Nagy Gábor
György, Nagy Gabriella, Németh Hajnal, Ravasz András,
Seres Szilvia, Szabó Dezső, Wächter Dénes
kurátor: Készman József
FIKCIÓS VALÓSÁG
a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület kiállítása
2000. január 21. – február 13.
MegnyitóOpening: 2000. január 21. 18:00