Az Ongoing h/Histories című kiállítás – a szintén a Stúdió Galériában megrendezett, a Mi Holokausztunk tárlathoz hasonlóan – a 70-es évek végén, 80-as évek közepén született, fiatal alkotók viszonyulását vizsgálja a történelemhez és azon belül is a 20. század egy-egy meghatározó eseményéhez illetve korszakához. A kiállítás a következő kérdésekre keresi a választ: miért ennyire aktuális a mai fiatal alkotók körében a történelem, az öröklött múlt feldolgozása és az arra való reflexió? Ez milyen művészi stratégiák mentén történik és milyen pozíciót vesznek fel az alkotók? Mi az az esemény ami túl közel van, olyan közel, hogy még nem lehet róla beszélni és mi az, ami már annyira távoli, hogy nincs hozzá kapcsolódási pont? Hol húzódik a határ a Történelem és az individuum személyes története között? Létezhet-e valamiféle közös tapasztalata ennek a generációnak?
A tárlat ezen a ponton támaszkodik Marianne Hirsch sokat hivatkozott „postmemory” fogalmára, amely a kollektív és személyes traumát közvetlenül át nem élő, azt áttételesen, csupán képekből, történetekből (oral history) ismerő generáció emlékezeti tapasztalatára vonatkozik. Az alkotók mind utólagosan és közvetve emlékeznek, ám ez nem jelenti azt, hogy eltávolodnának az eseményektől. A munkák nagy részét jellemzi a személyes indíttatás, a családi történetekhez való aktív viszony és a történelem szubjektív voltának hangsúlyozása. Ezzel párhuzamosan arra is láthatunk példákat, amikor ez egy objektívabb szemlélettel keveredik és „mások történetén” keresztül rajzolódik ki az adott eseményhez való viszonyulás. A művészek egy archeológushoz hasonlóan tárják fel a történelmi rétegeket, és emelik át azokat a jelenbe.
A kiállítás felfogható egyfajta háromdimenziós, alternatív történelemkönyvként is, amelynek „fejezeteit” a látogató egy-egy művész alkotásán keresztül ismerheti meg. A tárlat a történelem értelmezésének pluralitásából indul ki, és a hivatalos narratívák hitelességét és legitimitását kívánja megkérdőjelezni azáltal, hogy egy adott eseményt más nézőpontból, más hangsúlyok mentén mutat be.
A kiállítás másik fontos célkitűzése, hogy egy „élő” és folyamatosan alakuló projekt jöjjön létre. Ez egy speciális „installációvá” változtatja majd a kiállítóteret, amely a nyitvatartási idő alatt kettős szerepben tűnik fel és egyfajta „open stage-é” alakul, amely különféle társművészeti programoknak (pl. színházi vagy kortárstánc improvizáció) ad helyet. Ezen kapcsolódó események verbális és non-verbális eszközökkel értelmezik újra a kiállítás tematikáját. Célunk, hogy a néző ne passzív szemlélője, hanem aktív formálója, társalakítója legyen a kiállításnak. A kiállítás záróeseménye egy felhívásos pályázat alapján szervezett performansz-est lesz, amely során a résztvevők fiktív történelem érettségi tételeket interpretálnak.