Bálint Endre (1914-86) Fotó-, rajz és tárgymontázsok
’Az én kulcsom: papírvágó ollóm, amivel képes-papírokat vagdosok össze-vissza, mint egy gyermek, aki örömét leli vandál játékában… Kendős parasztasszonyokat csonkítok meg: arcukat kivágom és ráragasztom egy asztallapjára, kivágom egy asztal két lábát és keresztet alakítok azokból, majd kivágom a Megváltót és egy csónak kereszt alakú fenék-pallójára feszítem fel és átélem állandó szenvedését, ami sajátommá lett… Régi zsidó temetők sírkövei között bolyong a képzeletem: megidézi a múltakat és megidézem a múltamat, amit kivetítek egy olyan jövő fehér kartonlapjára amelyen az idő cigánykereket hány: a létezőből nem létezőt és a nemlétezőből létezőt hazudik, és egyedül a hitem tanúskodhatna titkaimról, de hitemről csak magam tanúskodhatnék, akinek nincs is hite, vagy ha igen, egyedül a képzelet rendjében hisz és a rend fegyelmezett képzeletében… Az éjszakák kíméletesebbek velem, mint a nappalok, álmokba taszítanak az éjszakák, de ezekkel az álmokkal nincs mit kezdenem, mert nem az akaratom alakította olyanná, amilyenek, míg a nappali álmaimat az akaratom és a képzeletem mozgása egy olló és papírragasztó segítségével emeli ki a közömbösség fagyott árkaiból.’
Bálint Endre, 1981
’A fotómontázs nem utolsó sorban azért jelentős Bálint Művészi fejlődésében, mert itt élheti ki legszabadabban a groteszk és a tragikum iránti kettős vonzalmát, Mert miközben e kollázsok félreismerhetetlenül hordozzák a bálinti szerkesztés különleges jegyeit, nyilván a kívülről érkező, tőle független képi elemek hatására itt részben enyhül a belső szorongatottság, amely a festmények keletkezését uralja, és az egymástól riasztóan idegen jelenségek egymás mellé helyezése felszabadítja ironikus hajlamait.’
Román József, 1980
’Bálint Endre tárgyköltészetének korántsem egyedüli mondanivalója a szürrealizmustól örökölt múlandóságnosztalgia, többrétegű, áthatolhatatlan, bizonytalan jelentés-imbolygás egy folyton változó való-álom-halál világban. Bálint Endre, mint a legtöbb magyar költő évszázadokon keresztül, felrázni, jelezni, környezetet és embert formálni igyekszik tárgyaival, s nem kétséges,, hogy számára az őt felnevelő, tápláló, élményekkel ellátó hazai környezet a legfontosabb.’
Szabó Júlia: Bálint Endre ládikái
Művészet 77/6