Fotómunkák

Pinczehelyi Sándor – akárcsak a Pécsi Műhely többi tagja – először a geometrikus művészethez vonzódott; kiállítása azonban, mely az utolsó három évet foglalja össze, már a process- és a konceptművészet jellegzetes problémáit dolgozza fel. Korábbi konstruktivista munkái a színes forma és a tér nyelvét vizsgálták, újabb fotóinak és fotósorozatainak tárgya az idő. Két eljárás-séma kínálkozik most a művész számára: a környazatében megfigyelt folyamatok dokumentálása, valamint folyamatok mesterséges létrahozása. A tárgyi jellegű műalkotás fogalma mindkét esetben alkotási folyamattá tágul. Az idő múlásának érzékeltetése természetesen nem a folyamat kontinuitásának megőrzésével történik (erre csak a film képes), hanem szakaszokra bontásával, esetleg csupán kezdő-, és végpontjának szembeállításával. Az időbeli kontinuitás/diszkontinuitás viszony képi metaforái adják meg az idő tipikus megjelenési formáit: mennyiségi és minőségi formai változás, események periodikus váltakozása, növekedés és elfogyás, hely és helyzetváltoztató mozgás, régi és új szembeállítása, egy egység részeinek felsorolása, stb. Az elvont viszonyok konkrét megjelenése nem ritkán paradox képi metaforákat eredményez, más szóval a „filozófiai” probléma ábrázolására szolgáló banális téma a művészeti értelmezés ironikus szándékáról tanúskodik.

Tévedés lenne azt állítani, hogy Pinczehelyi folyamat-műveivel hátat fordított konstruktivista múltjának: a folyamatosan változó környezet, vagy egy esemény fázisait bemutató képsor közeli rokona egy formai permutációs vagy variációs sorozatnak. Pinczehelyi régi és új művészi világát szerencsésen kapcsolják össze az utcakő-munkák. (Az utcakő témája minduntalan megjelenik a legújabb magyar művészetben!) Az első képsor mértani rendben lerakott útburkolat-struktúrát mutat – többféle nézetből (nosztalgia a rendezett formaviláág iránt, és ugyanakkor a körüljárás folyamatának érzékeltetése). Egy másik (megfordítható) képsor kockakövek rendezettlen halmazából kibontakozó ötágú csillagot ábrázol, mely ismét átvezet a csillagrajzolás folyamatának dokumentációjához, és egyszersmind Pinczehelyi talán legérdekesebb, jelentésben leggazdagabb témájához. Az ötágú csillag, a sarlóval és kalapáccsal együtt, megjelenik nála folyamat-, sőt testalakítási problémaként, de úgy is, mint szabályos mértani forma – és miközben a távoli múlt felé mutat (Villard de Honnecourt pentagrammájáig és tovább), aktuális politikai szimbólum szerepét is megőrzi.

Beke László, 1974