A helyspecifikus installációt Junichiró Tanizaki japán író Az árnyak dicsérete (In Praise of Shadows) című írása ihlette. A Szent István Király Múzeum Országzászló téri kiállítóhelye jellegzetes tetőablakai miatt egy rendkívül világos tér, és ez – a Tanizaki esszéjében kifejtett gondolatok szerint – nagyon nyugativá teszi. A fény a mennyezeten elhelyezkedő 24 ablakon keresztül jut be a térbe – ez a 24 ablak központi szerepet kap az installációban. A tér fényességének ellensúlyozására Koós egy olyan felületet helyez a fénnyel, azaz az ablakokkal szembe, ami a lehető legnagyobb mennyiségű fényt képes elnyelni. Radikális gesztus, amely felveti, hogy miként változhat meg egy teljes tér aurája.
„Japán hagyomány az ohaguro, a fogak befeketítése. Ennek nyomán ezeket a befeketített nyomatokat ohaguro festményeknek nevezem. Az ohaguro mint szokás kialakulásának egyik fő oka, hogy a koromfekete tárgyakat évszázadokon át rendkívül szépnek tartották. Az pedig természetes, hogy az emberek minél közelebb akartak kerülni ahhoz, amit szépnek tartottak – gondoljunk csak bele, ma a fogfehérítés számít teljesen normálisnak.
Meggyőződésem, hogy elkerülhetetlen szembenéznünk a sötétséggel és az árnyakkal. Azáltal, hogy magunkhoz engedjük, elfogadjuk őket, és velük vagyunk anélkül, hogy fény által le akarnánk győzni őket, megszelídülnek, és barátokká válhatunk. Meglátom a szépséget a sötét szobában, a legsötétebb árnyékokban, amelyek aztán új minőséget adnak annak, amiről azt hittem, hogy a lehető legsötétebb.”