Guy Debord (1931 – 1994), forradalmár gondolkodó, író, filmkészítő, a Szituácionista Internacionálé nevű radikális művészcsoport illetve politikai mozgalom vezéralakjának könyve, mely a Marx-i elidegenedés-fogalom kiterjesztésén keresztül jórészt máig érvényes kritikai elemzését adja a látvány-elvű, spektakuláris kapitalizmusnak (melynek, felfogásában, integráns részét alkotta a bürokratikus kapitalizmus, leánykori nevén szocializmus is), 1967-ben jelent meg Párizsban, kevéssel tehát a 68-as májusi diáklázadás előtt. Ha nem volna szikrázóan intelligens, ha nem kapta volna föl a francia diáklázadás hulláma, ha 68 presztizse nem olyan volna még ma is, amilyen, ha nem kerülne úton-útfélen elő a nemzetközi kortárs művészeti diskurzusban, akkor könnyen tarthatnánk szédült röpiratnak, mely a proletariátus küszöbönálló forradalmát hirdeti. Ádáz, ugyanakkor szomorú könyv – az egyetlen mód, hogy ne így legyen, az lett volna, ha nem téved a jóslatában. Más reményt ugyanis nemigen hagyott a következtetései alól való felszabadulásra.
Jóllehet, egészen a legutóbbi időkig főként informális csatornákon keresztül terjedt, és lett kiadva számos európai nyelven – csak angolul három, olaszul két fordításban -, nem tűnt el a süllyesztőben, ugyanakkor nem vált szalonképes irodalommá sem. Különös maradt, mint a benne foglaltak. Örökségén vita folyik: igényt tartanak rá a mai radikális baloldali, illetve globalizáció-kritikai mozgalmak, és sajátjuknak érzik a kortárs képzőművészet egyes áramlatai is. Ennek oka a Szituácionista Internacionálé kettős gyökerében keresendő. Mint képzőművész csoport, az Sz.I. meghirdette az individuális művészet halálát, és új technikákat dolgozott ki a "megszüntetve megőrzött" kreativitás gyakorlati bevetésére. A csoport nevét viselő lap adta a diáklázadás legtöbb szlogenjét ("Ne dolgozz soha!", "Képzeletet a hatalomra!" stb.), szubverzív intervenciós technikáik pedig az aranyalapot, többek között a graffiti- ill. stickers művészetnek, vagy a public art új irányzatainak. Az Sz.I. fontos inspirációs forrása volt a brit punkmozgalomnak, illetve a társadalmi aktivizmus (valamint, sajnálatos, ám logikus módon a reklámipar) mai tendenciáinak. Mindezek a lázadó, de eredendően játékos technikák a csoporton belül idővel egyre inkább a közelgő forradalom hajóját voltak hivatva vontatni, és ezzel párhuzamosan Guy Debord maga is a gyakorlati harc elméletének kidolgozását tekintette már legfőbb feladatának. Politikai csoportként azonban a Szituácionista Internacionálé is csak annyiban kerülte el a többi ezredvégi radikális mozgalom sorsát, hogy önmagát számolta fel, nem várta ehhez a rendszer segítségét.
A spektákulum társadalma nem könnyű olvasmány, fordítani sem könnyű. Mivel jelenleg egy kiállításról, és nem könyvbemutatóról van szó, így a fordított szövegben semmi sem tekintendő szentírásnak – a Liget Galéria örömmel fogad minden hozzászólást, segítséget, kritikát. Ehhez a helyszínen olvashatók a könyv eredeti francia illetve angol nyelvű példányai.
"A spektákulum társadalma" most olvasható teljes egészében először magyarul – egy hónapon át, a Liget Galéria falain.
Erhardt Miklós