Gyerekkoromban felhő akartam lenni

2026. szeptember 11. – szeptember 29.
MegnyitóOpening: 2026. szeptember 10. 19:00
MegnyitjaRemarks by: Makra Laura

…gyerekkoromban felhő akartam lenni.
…Ha felhő volnék;
Feletted megjelennék, majd mintha ott se lettem volna szétfoszlanék. De ha néznél, látnád, hogy átalakulok… A felhők közé nem tudtok velem jönni!
De hoztam pár részletet az égboltból…

A kiállítás egy egyszerű kérdésből fakad: mi az a szín, amely leginkább körülvesz bennünket? Számomra a válasz a kék. A kék egyszerre kötődik a körülöttünk lévő világhoz, az éghez, vízeinkhez és egy belső, nehezen megfogalmazható tapasztalathoz. A festményeken azonban nem az égbolt vagy a felhő ábrázolása a cél, hanem annak a változó érzékelése, ahogy a felület a figyelmünk hatására elkezd átalakulni.

A képek első pillantásra nyugodt, szinte monokróm felületként hatnak. Időt szánva a figyelemmel a szín kitágulni látszik, a statikus kép pedig mozgásba kezd. A több, egymásra épülő lazúros réteg és az egymás mellé sorolt ecsetvonások egyfajta rendszert hoznak létre. Ez azonban nem egy meghatározott forma megjelenítésére szolgál, hanem a képsíkon belüli tér és a szín viszonyát vizsgálja.

Ezzel párhuzamosan a festmény és a tér kapcsolata is fontossá válik. Foglalkoztat, hogy meddig tekinthető festménynek egy mű, amikor megváltozik a hordozó formája, miközben anyag összetételében továbbra is ugyanabból épül fel, fából, vászonból és olajfestékből. A kérdés nem csupán az, hogy mi a festmény, hanem az is, hogy hol kezdődik és hol ér véget. A kiállításon egyes munkák önálló műként is értelmezhetőek, ugyanakkor egymáshoz és a kiállítás teréhez viszonyítva egy nagyobb térbeli konstrukciót alkotnak. A tér így nem csak egyféle hordozó felület vagy a művek bemutatásának helye, hanem maga is a művek közötti kapcsolatok része lesz.

Hogyan válik érzékelhetővé a mű és befogadó közötti folyamat? Nem egy előre meghatározott jelentést szeretnék közvetíteni, hanem egy nyitott, tapasztalati teret létrehozni, amelyben a néző saját figyelme, mozgása is alakítja a mű értelmezését. Ebben a találkozásban egy másik, láthatatlan alkotás is létrejön, a befogadó saját élménye, emléke és belső képe.