Gyógyír

A huszonegyedik században az emberek lelki válságba kerülése globálisan érzékelhető problémává vált. Egyes kutatások szerint húsz éven belül a világ legsúlyosabb mentális egészségügyi krízisét a depresszió fogja okozni. Pontosan úgy, ahogy ez a disztópikus jövőt, válságot ígérő előrejelzés, úgy maguk a „világvégét” hirdető jóslatok is épp a szorongást kiváltó okok közé tartoznak.

A probléma nem új keletű, számos műalkotás és a legkülönbözőbb tudományos kutatások foglalkoztak már a testi, lelki, szellemi szimptómákat okozó melankólia különféle típusaival. Épp ezért tűnt időszerűnek a válságból való kiutak lehetőségeivel, a gyógyír témakörével foglalkozni.

Milyen apró lépések segíthetnek az egyéneknek a mentális egészség megőrzésében és melyek az elképzelhető megoldások a kisebb-nagyobb közösségek, illetve a társadalom számára a krízis, a szorongás, a kiégés problémáiból való gyógyuláshoz? Röviden megfogalmazva a kérdést: hogyan legyünk jól? És milyen szerepe lehet mindebben a fotónak?

2019 decemberében nyolc alkotót kértem fel arra, hogy válaszokat keressünk és új, elsősorban a fotográfia médiumával létrehozott alkotásokon keresztül vizsgáljuk és mutassuk be a gyógyírt jelentő utakat, lehetőségeket napjainkban. A felkérést követően pár héttel egy világjárvány tette még inkább aktuálissá kérdéseinket és a lehetséges megoldási módokat.

Az alkotók személyes élményeiket alapul véve reflektáltak a felvetésekre és ez által rajzolódott ki a kiállítás útvonala. Az első két teremben a belső világ kap hangsúlyt, az új élet és életszakasz kezdetét (Fátyol Viola), a fohász gyakorlatait kutató (Csontó Lajos), a transzcendens tapasztalatokat (Hodosy Enikő), valamint a kisebb közösségen belüli kötelékeket (Szatmári Gergely) vizsgáló munkákon keresztül.

A következő teremben az egyes szubkultúrák divattermékeinek az idő múlásához való viszonya (Szombat Éva) és a hétköznapi boldogság keresése (Szász Lilla) által foglalkoznak az örömöt okozó külső megjelenéssel, míg a negyedik teremben globálisan érthető és értelmezhető, a közvetlen környezetünkhöz való viszonyunkra (Bartha Máté), vagy épp személyes döntéseink feltételezhető következményeire (Gyenis Tibor) kérdeznek rá az alkotók.

A jó feltételezi a rossz jelenlétét. A boldogság a szomorúságot. A teli az ürest. A szenvedés a gyógyírt. Az ember tele van a vágyai és a döntései miatti ellentmondásokkal. A Gyógyír című kiállításon az válik láthatóvá, hogy a „jól lenni” dilemmájára az eltérő alkotói pozíciók által különféle fotográfiai koncepciók fogalmazódnak meg: a személyes történetek azonosulást kínálnak, különböző élethelyzetekből nézve pedig nemcsak balzsamként ható felismeréseknek, hanem további kérdések feltevésének is lehetőséget adhatnak.

Gellér Judit