Halálugrás egy sámliról

„Pillanatnyilag elég annyit tudni, hogy az univerzum sokkal komplikáltabb, mint gondolnád, még ha csak elkezdesz gondolkodni rajta, már az is rohadt nehéz.” Írja Douglas Adams.

A kiállítás – csöppet sem szerény módon – egy olyan pozíciót jelöl ki magának, mely az univerzumról való gondolkodással, az univerzum titkát és az élet értelmét kereső modellekkel foglalkozik.

Ezek a modellek azonban általános érvényű teóriák helyett olyan személyes, művészi javaslatokat vázolnak fel, melyek a műteremi törmelékből építik fel saját bizarr, kiábrándult és humoros elképzeléseiket egy mindent működtető rendszerrel kapcsolatban.

Ezek az elméletek meg akarják érteni a világot, fel akarják fogni a világegyetem tágulását, a semmiből akarnak felépíteni egy saját univerzumot, és megpróbálják modellezni a ‘semmit’. Ugyanakkor azt is meg szeretnék figyelni, ahogy ez az univerzum összeomlik, sőt néha behunyt szemmel bele szeretnének rohanni ebbe az összeomlásba.

Ezek a modellek tehát eleve magukban hordozzák saját bukásukat is, hiszen a nem elgondolhatót akarják megérteni és rendszerbe foglalni, és e paradox cél eléréséhez legfontosabb eszköz számukra az önirónia és a kétely.

Douglas Adams írja máshol: „Van egy elmélet, miszerint, ha egyszer kiderülne, hogy mi is valójában az Univerzum, és mit keres itt egyáltalán, akkor azon nyomban megszűnne létezni, és valami más, még bizarrabb, még megmagyarázhatatlanabb dolog foglalná el a helyét. Van egy másik elmélet, amely szerint ez már be is következett.”