Nyíri Orsolya Einspach & Czapolai galériában rendezett bemutatkozó kiállításának kiindulópontja Søren Kierkegaard egyik rövid példázata egy bohócról, aki arra figyelmezteti a közönséget, hogy tűz ütött ki a színházban. A nézők azonban azt hiszik, hogy figyelmeztetése csupán a műsor része, ezért nevetnek rajta és megtapsolják. Nyíri számára a történet azt a nyugtalanító kérdést veti fel, hogy mi történik akkor, ha egy figyelmeztetést éppen azért nem veszünk komolyan, mert olyasvalakitől érkezik, akinek eleve nem tulajdonítunk hitelt.
A kiállítás ezt a helyzetet térbeli és festészeti szituációvá alakítja. A főfalon monumentális lakomajelenet bontakozik ki: elegáns alakok, textilek és az ünnep érzéki részletei rajzolják ki egy látszólag zavartalan társasági esemény képét. A jelenet azonban csak első pillantásra harmonikus. A vonzó felszín mögött fokozatosan egyre erősebben érzékelhetővé válik a fenyegetés.
A kompozíció filmes és irodalmi előképei között Robert Moore Murder by Death (Meghívás egy gyilkos vacsorára) című filmje és Edgar Allan Poe A vörös halál álarca című novellája is megjelenik. Poe történetéhez hasonlóan Nyíri képein is fontos szerepet kap a szín dramaturgiája: a lakomajelenet zöld, a Bolond kék, a Halál pedig vörös színtartományban jelenik meg. A lakoma látszólagos zavartalanságát már magán a festményen belül is megtöri egy apró részlet: egy kés fényes felületén a Halál portréja tükröződik vissza.
A lakomajelenet és a néző közé Nyíri egy kétoldalas, szabadon függő figurát helyez, amelynek egyik oldalán a Bolond, a másikon a Halál jelenik meg. A kettős alak művészettörténeti előképeit Hans Sebald Beham reneszánsz metszetei jelentik. A függesztett figura részben eltakarja a mögötte lévő festményt, így ahhoz, hogy a néző teljes egészében láthassa a lakomát, meg kell kerülnie a Bolond alakját.
Ezzel a mozdulattal azonban maga is a történet részévé válik: figyelmen kívül hagyja a figyelmeztetést, enged a kíváncsiságnak, és amikor a figura túloldalára ér, már a Halállal találja szembe magát.
A kiállítás így nem pusztán egy allegorikus történetet beszél el, hanem annak működésébe is bevonja a nézőt. A Bolond figyelmeztet, a lakoma csábít, a tér pedig döntési helyzetet teremt. A kérdés végül az, hogy mit vagyunk hajlandók figyelmen kívül hagyni azért, hogy továbbra is azt nézhessük, ami vonz bennünket.
Zsikla Mónika