Halott nevek könyve

A kiállító művészek által megfogalmazott gondolatok a képiség hagyományainak többolvasatúságán alapulnak, ugyanakkor jelenkori szimbólumokat idéznek. A különböző anyagokkal, technikákkal (festmény, fotó, objekt, installáció) alkotó művészek munkái egymásnak látszólag ellentmondó tartalmak hordozói, miközben szimbolikájuk teljességgel egynemű, mindez azonban nem véletlen egybeesés, hanem a téma és a tartalom tudatos szintézise. A művészek egyfajta modellt kínálnak, megmutatják a szemlélőnek saját mélységeiket: úgymint mindennapi démonjaikat, vezérfonalukat, vagy a hidat a felsőbb erőkkel való kapcsolathoz.

A kiállításhoz a Latarka Galéria pincehelységét egy ókeresztény kazamatákhoz hasonló szakrális térré rendezzük be Kővári Kata látványtervező segítségével. Ezen szakrális tér alkalmassá válik, hogy a bemutatott tárgyakkal közelebbi, intimebb kapcsolatot teremtsünk, egyfajta kapocsként jelennek meg az átlényegüléshez. A termeken belül apróbb beugrókat, helyeket, rejtett oltárokat, helyeket fedezhetünk fel, ezzel is utalva a kazamaták kiszámíthatatlanságára és labirintusszerűségére. A nézőt csak a helységek megvilágítása és lesötétítése vezeti előre, egyfajta misztikusságot is kölcsönözve. A sötét és világos termekben Horváth Judit trófea-objektjei, Dobos Tamás portréfotói és Gyarmati Zsolt installációi kapnak helyet.

A Latarka Galériában létrehozott installációs tér szereplői fizikailag egy térben élik saját víziójukat, ahol a befogadó tér, és a hozzá szervesen tartozó szakrális és gyötrelmes múltbéli ’rétegek’ ugyanolyan fontossá válnak a kiállítás befogadásakor, mint maguk a művek: energiáik összekapcsolódnak, értelmezésük csak együtt válik valósággá.

A kiállítás ebbe a gondolatba kapaszkodik bele, és nem próbál egzakt válaszokat adni, sokkal inkább a folytonos teremtés, és a lényeggel való egyesülés paradigmáját boncolgatja a térben elhelyezett ’személyes oltárok’ kapcsán.

A kiállítás kísérletet tesz arra, hogy közelítsen a transzcendencia érzéséhez és, hogy visszautaljon napjaink vizuális élményeire. Ugyanakkor a tárlaton mindenben jelen van valami démoni: az objektté transzformálódott trófeákban, az installációba zárt digitális agresszióban és a halotti maszkká merevedett fotókban. A fekete-fehér termeket járva a kiállításon olyan spirituális utazást tehetünk, ami kivételes élmény. Utána semmire sem vágyunk jobban, mint szembeszálljunk a sötétséggel.