Idén nyáron tizenötödik alkalommal rendezte meg a Dunaferr-Art Alapítvány az Acélszobrász Alkotótelepet, melyen a szakértő bizottság javaslatára Gergely-Farnos Lilla, Gróf Ferenc és Kristóf Krisztián szerepelhetett. A három meghívott képzőm űvész Dunai Vasműben készült munkái lesznek láthatóak hamarosan nyíló kiállításunkon.
A helyi szimpóziumi hagyomány kezdete 1974-re nyúlik vissza, az első nagyipari támogatást élvező művészeti kezdeményezések között volt Magyarországon, és egészen a 2000-es évekig meghatározó fóruma volt nemcsak Dunaújváros, hanem a közép-európai régió kulturális életének is. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal sem volt kijelölt tematika, a művészek néhány kisplasztikát készítettek a gyár szakembereinek közreműködésével az öntödében, a lakatos- és a kovácsüzemben. A kiállításon az új művek mellett a gyárban töltött napok és az ipari munkafolyamat dokumentációja is látható lesz.