Bár sokféle anyagra és felületre dolgozott – papírra, vízhatlan ponyvára, sőt hatalmas falfelületekre, autóra vagy akár emberi testre is –, képeit mindig vázlat és javítás nélkül, könnyed kézzel, egyetlen lendülettel készítette el.
Haring számára a művészet elsősorban a kommunikáció egy formáját jelentette. Üzenetét a legszélesebb tömegekhez kívánta eljuttatni, így művészetét nem csak kiállítótermekben vagy múzeumokban, hanem a legváltozatosabb formában és felületeken – köztereken vagy a saját üzletében, a Pop Shopban árusított termékeken át is – terjesztette. Bár eredeti szándéka az volt, hogy művészetét a hétköznapi emberek számára is elérhetővé tegye, képeinek ára halála után 18 évvel csúcsokat dönt a műtárgypiacokon.
Műveiben az amerikai fogyasztói társadalom kritikája keveredik a keresztény ikonográfia, az Európán (vagy földön-) kívüli civilizációk jelképeivel egy sajátos univerzumban, melynek szereplői rajzfilmfigurák, televíziók, számítógépek, a dollár, piramisok és repülő csészealjak, emberek és kutyák, angyalok és szörnyek. Összetett és egyéni szimbólumrendszere segítségével az erőszak és a hatalom, a szerelem és a vágy, a születés, később a betegség és a halál egyetemes érvényű vízióit jeleníti meg. Keith Haring egyik utolsó műve volt a Ludwig Múzeum gyűjteményében található Szárnyasoltár, mely ezúttal a kiállítás részeként, új összefüggésben látható. Hagyatékát a New York-i Keith Haring Estate gondozza, amely bevételeit az AIDS elleni küzdelemre és jótékony célokra fordítja.
A Ludwig Múzeumban ezúttal 800 m2-en tizenegy festmény és több mint nyolcvan grafika reprezentálja Keith Haring 1979 és 1989 közötti életművét.