Helyi érték

Nemes Csaba a kortárs magyar festészet egyik fontos alakja, művei azonban manapság gyakrabban szerepelnek külföldi, mint hazai bemutatókon, vagy olyan nagyintézmények gyűjteményeiben tűnnek fel, mint a bécsi Albertina vagy a párizsi Centre Pompidou.

Dunaújvárosi nagyszabású egyéni kiállítása elsősorban az elmúlt évtized festészeti anyagára fókuszálva – ám rajzait, linómetszeteit és videómunkáit sem nélkülözve – nyújt érzékeny, hiánypótló áttekintést. A válogatást nem a puszta visszatekintés, egyfajta tízéves leltár körvonalazása iránti igény formálta, hanem inkább az az elementárisnak vélt törődés-mozzanat, mely Nemes Csaba művészetét a szóban forgó időszakban alapvetően jellemezte, és jellemzi ma is. A valódi téttel jelentkező művészetfelfogás, a festészet mint tevékenység egzisztenciába való áthelyezése köti össze az itt látható műveket. „.Az ember transzcendáló törekvése olyan művekben kíván megnyilvánulni, melyek közvetlenül részesednek az élet menetében, annak elkötelező erejében. .”

A Tisza-parton töltött gyermekévek családi, baráti körben tapasztalt „klasszikus” törődésformáitól egészen a művész Ernesto Grassi-tól idézett egzisztenciális elköteleződésééig jutunk, egy olyan törődés-árnyalatig, mely programszerűen, minden félelmet hátra hagyva szólít meg bennünket és foglalkozik a magyar közéletet, társadalmat, kultúrát megosztó politikával, a megrázó embertelenséggel elkövetett bűncselekményekkel, vagy a mélyszegénység és a kirekesztés traumáival a piktúrában.