Hogy vagy, egyes skálán?

Az utóbbi két és fél évben rá kellett jönnöm, hogy kénytelen vagyok változtatni – nem tudom megúszni, hogy szembenézzek magammal. Ez egy terápiás folyamat, amelyben azt keressük: ki vagyok én, mik az erősségeim, mivel kell foglalkoznom. Az egyik változás hozza magával a másikat. A művészetemben a fő kérdés, hogyan tudok egy időtlen vizuális nyelvet létrehozni, hogyan találom meg itt is magamat. Ennek a nyelvnek a festészet hagyományaiban keresem a gyökereit. Ahogy nemrég – a figurális képeimmel – a barokk festészetet, most a modern művészetet használom kiindulásnak. Innen, jórészt Matisse-tól építem újra magam, több mint 25 év képalkotási tapasztalattal a hátam mögött.

Miközben önmagammal és a kapcsolataimmal foglalkozom, újjáépülök úgy is, mint a társadalom alkotóeleme. Hogy vagy? A válasz nem egyszerű. Ha a mérce nagyon durva beosztású, akkor nem tudok finom különbségeket mérni. Mindenki ugyanúgy van, vagy nem érdekes, hogy ki hogy van. Elég távolról nézve minden identitás egy nagy folt; a társadalom számára igazából nem fontos, hogy ki hogy érzi magát, az a fontos, hogy a kapcsolódásuk zökkenőmentes legyen. A kiállított festményekkel arra keresem a választ, hogyan lehet klasszikus tartalmakat vizuálisan tömörítve, egyszerűsítve úgy megalkotni, hogy új rendszer jöjjön létre. Keresem a problémákat, hogy megoldhassam őket, amelynek során saját játékszabályom segít beszűkíteni a mozgásteret. A határokat megpróbálom nem átugrani, hanem csak eltolni. A festett formákat hívhatjuk krumpliknak is, mint az iskolában matematika órán. Ott sem a foltok a problémák, hanem a viszonyuk, arányuk, helyzetük. Engem is ez a krumplik közötti történés érdekel.

A munkáimra jellemző az irónia, amely a témaválasztásnál és a címadásnál is tetten érhető. Fontos, hogy a játékszabály nekem, mint alkotónak is szórakoztató legyen. Ennek ellenpontozására vezettem be a rács mintázatot. A rács maga a rendszer, ami szigorúan megmutatja, hogy meddig tart a forma, egy-egy kitöltés. A rácsról vizuálisan mindenkinek más-más emlékkép ugorhat be: négyzethálós füzet, csempe közötti fuga, diagram háttere, renderelési háló, krumpliszsák. Festményeim olyanok, ahogyan az elkészültük pillanatában érzem magam. Az alkotási folyamatot magát hasonlíthatnám talán a zenei improvizációhoz is. Vigyázok, hogy zenéléskor minél kevesebb zajt csapjak. Hogy vagy, egyes skálán? A helyes válasz: egyes.

Király András