Hogyan cselekedjünk? – A (se)hol közepén

A Hogyan cselekedjünk? – A (se)hol közepén… egy olyan képzeletbeli „Közép-Európa” tizennégy országának művészeit, kurátorait és intézményeit mozgósítja, amelyet egy, egy térkép közepén találomra meghúzott körvonal jelöl ki. Ez a kör magában foglal régi és új uniós, még nem csatlakozott és talán soha nem is csatlakozó államokat: Ausztriát, Belorussziát, Csehországot, Dániát, Németországot, Magyarországot, Litvániát, Moldáviát, Hollandiát, Lengyelországot, Romániát, Szlovákiát, Szlovéniát és Ukrajnát. A Hogyan cselekedjünk? – A (se)hol közepén… földrajzi és mentális határok játékos átlépését kísérli meg, és kérdéseket tesz fel a mai európai entitásról és identitásról. Mit jelentenek az olyan fogalmak, mint „Közép-Európa”, „Kelet-Európa”, „Balkán”, „Baltikum” vagy éppen az, hogy „Európa”? Miért azonosítják gyakran az Európai Unió gazdasági szféráját Európával? Hol kezdődik Európa és hol ér véget? A projekt a „társadalmi utópiák” témájára helyezi a hangsúlyt. A társadalmi utópiák fogalma egyfajta „kioldóként” működik, egy gondolatokat és párbeszédeket stimuláló impulzusként. Rákérdez a közös elképzelésekre és célokra, a képviseletre és a részvételre.

A Hogyan cselekedjünk? – A (se)hol közepén… egy folyamat alapú, dialektikus struktúrát épít fel. Kevéssé tárgyközpontú művészeti gyakorlatokat mutat be, amelyek társadalmilag pozícionálják magukat. A kiválasztott művészek kiindulópontja és alapanyaga a világ, amelyben élnek, mozognak és cselekszenek. A huszonnyolc művész egy rezidencia program keretében egy hónapot tölt egy új, ismeretlen környezetben, hogy olyan új projekteket valósítsanak meg, amelyek megmutathatják egy még mindig nagyon heterogén Európa különböző valóságait és kontextusait. Olyan európai fővárosokban dolgoznak, mint Budapest, Bukarest, Kijev, Koppenhága és Berlin, munkájukat a helyi partnerintézmények kiállításain és köztereken mutatják be.

A Hogyan cselekedjünk? – A (se)hol közepén… első kiállítása A Trafó – Kortárs Művészetek Házában valósul meg, és Andreas Fogarasi, Lise Harlev, Michal Moravcík, Julita Wójcik és a Société Réaliste részben új, részben régebbi munkáit mutatja be.

Tehát a megnyitón bemutatott munkákon túl a művészek egyhónapos itt tartózkodásuk során egy teljesen új projektet dolgoznak ki budapesti élményeikre való reakcióként. Erhardt Miklós, mint helyi művész mediátor a művészekkel való párbeszéd és tapasztalatcsere révén segíti a projektek megvalósulását. Jóllehet e munkák egy része a köztérben valósul meg, és ily módon nem válik a kiállítás részévé, a művészek február 18-án 4 órakor prezentálják majd gondolataikat és a munka folyamatát a közönségnek.

A kiállításon Julita Wójcik „Pust wsjegda budjet solnce” (Legyen mindig napfény, 2004) című videoperformanszát mutatja be, amely címét egy szovjet úttörődaltól kölcsönzi; a videón Wójcik a dal mottóját egyszerűen egy, a napot formázó papírsárkányt eregetve idézi meg. Időjárás jelentés című budapesti projektje a közönséget arra invitálja, hogy szavazzon a holnapi időjárásra, azaz arra, milyen időt szeretne a következő napon. Ilyen módon a művész a budapesti helyzetre reflektál, amelyet erősen meghatároz a 2006-os magyar választási kampány. A kampány témái között felmerül a nemzet és határainak kérdése is.

Michal Moravcík munkái a nacionalizmust és a politikai hatalom, a társadalom és az egyén problémáit járják körül. Budapesten a kisebbségek és ezek megjelenítésének témájával foglalkozik.

Lise Harlev munkái a köztérben elhelyezett hirdetések jelenségéhez kapcsolódnak – amelyeket kereskedelmi és politikai kampány célokra egyaránt használnak – és a nézőt az ilyen üzenetek értelmezésére buzdítja; poszterein hirdetéseken és óriásplakátokon megjelenő egyszerű színes képeket és betűtípusokat használ fel. Harlev budapesti projektje a külföldre utazás emocionális hatásait és az ebből adódó azonosító és önmegértési problémákat vizsgálja.

Andreas Fogarasi munkái azzal foglalkoznak, hogy különböző gazdasági modellek miként ütköznek és hoznak létre képeket és térkoncepciókat. A Trafóban bemutatott Displaying a left (2001) című munka a francia kommunista párt Oscar Niemeyer által épített párizsi székháza körül bontakozik ki. A művész eme példaértékű modernista épület kapcsán az esztétikum és a politikai elkötelezettség kapcsolatára és az interpretáció folyamatosan változó módjaira reflektál. Fogarasi Budapesten azt az átalakulást vizsgálja, amelyen az itteni művelődési házak mentek keresztül ötvenes évekbeli megépítésük óta.

A Société Réaliste művészcsoport (Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy del Fat) első alkalommal mutatja be Ponzi’s (2006) című projektjét; a cím egy illegális piramis sémára utal, amelyet Charles Ponziról neveztek el, és az installáció a vad kapitalizmus az ex-szocialista Európában kialakult sajátos formáját értelmezi. A Ponzi’s című munkát mind az öt kiállítási helyszín bemutatja a helyi sajátosságokra alkalmazva, így az megmutatja az öt országban tapasztalható, a gazdasági modellekhez és a művészeti piachoz kapcsolódó igen sokféle nézetet. A Société Réaliste a megnyitón, február elsején beszél a projektről. Valamennyi művész jelen lesz a megnyitón.

Az utolsó Hogyan cselekedjünk? – A (se)hol közepén… kiállítás Berlinben (2006. szeptember 1. – október 8.) összefoglaló képet nyújt a teljes projektről bemutatva valamennyi résztvevő művész munkáit. Ebbol az alkalomból jelenik meg a projektet dokumentáló angol nyelvű katalógus is.