Homage – Ideál vagy minta?

A hommage jelensége olyannyira idegenül cseng a mai művészet kontextusában, hogy e szó hallatán szinte felkapjuk a fejünket. A művészet régi, tekintélyelvű és hierarchikus viszonylatait juttatja eszünkbe: a nyilvános főhajtást, tisztelgést a művészi nagyság, az apafigura előtt. Ennek a konstrukciónak lényegében az a heroikus attitűd a mozgatója, amely szerint a művészeknek ideáloknak kell megfelelniük.

A Knoll Galériába tervezett projektben a művészekkel közösen arra kerestünk válaszokat, hogy a művészet régi, tekintélyelvű struktúráját modellező hommage fogalma ma hogyan gondolható újra, illetve a hommage attitűdjének van-e nem-hierarchikus formája. Létezik-e például ez az attitűd generációspecifikusan, sőt, hogyan értelmezhető és milyen formákat ölt az idősebb művészek hommage-a a fiatalabb generációk felé?

Ugyanakkor a „minták” a tekintetében az a kérdés is felmerül, hogy egy kelet-európai művész hogyan tud ellépni egy másik hierarchikus viszonyrendszertől, a centrum-periféria, Nyugat-Kelet viszonylattól? Röviden tehát az a kérdés, hogy a hommage milyen újragondolt formái lehetnek inspirálóak mai művészek számára?

Tovább gondolva mindezt, Dietrich Diderichsen felvetése végül is ahhoz a kérdéshez vezet-e, hogy ma is ideálok kormányozzák-e a művészetet? Más szóval, hogy a művész ideálokat tart-e szem előtt vagy pedig elsősorban magatartásmintákat, karrierstratégiákat követ?

Sasvári Edit