Szabó Ábel művészetének középpontjában a városi táj, különösen az ipari, külvárosi környezet áll. Képein ember nélküli, de mégis erőteljesen emberformálta helyeket ábrázol, amelyeken az ipari létesítmények, épületek, szerkezetek, az indusztriális környezet és a városi infrastruktúra az élő természet hiányában, szinte gépies magányban jelennek meg.
Ezek a kihalt, posztapokaliptikus hangulatú tájak – ahol a civilizáció nyomai még érzékelhetőek, de az emberi jelenlét hiányzik – nemcsak a környezet, hanem a társadalom jövőjének kérdéseit is felvetik. A művész alkotásaival a történelem, a társadalmi és természeti változások, valamint az urbanizáció témaköreire reflektál, elgondolkodtatja a nézőt a modern civilizáció, a fejlődés és az emberiség viszonyáról.
Szabó Ábelt a 2010-es években még főként az elhagyatott gyárak és ipartelepek rideg esztétikája vonzotta, festészete a 2020-as évekre azonban oldottabbá vált, a kolorit, a színfoltok és a festői gesztusok egyre nagyobb szerepet kapnak művészetében. A festészet mellett ugyanakkor a grafika műfajához is visszatért, a Hegyvidék Galéria kiállításán legújabb monotípiáiból is bemutatásra kerül egy válogatás.
Képeinek disztópikus világán keresztül a saját megfigyeléseit és reflexióit közvetíti, amelyekre elsősorban a precíz, fotórealisztikus ábrázolásmód, a mindennapok valóságának objektivitása jellemző, de a művészi absztrakció és az érzékeny megfigyelés is tetten érhető bennük.