Szabó Eszterre jellemző, narratívát nélkülöző, időben és térben is több bekapcsolódási pontot felkínáló, festészeti felfogásban jegyzett animációs installációk adják az Igazítás című kiállítás magját. Az elmúlt két évből merítő válogatás belesimul Eszter a nők társadalmi reprezentációját és az individuum – középkorú vagy idősödő nők – mentális-érzelmi alapkarakterét vizuálisan letapogató érdeklődésébe. Közelebbről, olyan munkákat mutat be, ahol a kiindulópontot egy-egy konkrét festészettörténeti referencia jelenti. Eszter érett reneszánsz, ismeretlen nőkről készített portrékat sajátít ki, ahogy ő fogalmaz, történeti idejétől „lehámozva” újra keretezi, hogy a kép reprezetációs funkcióját sutba vágva szétszálazza, varázstalanítsa az átemelt arcok vonásait. Ez a szétbontási, majd következő lépésben finom korrekciókat beépítő, újbóli összeszerelési folyamat fűzi egy ciklussá az kiállításon felsorakozó munkákat.
Izgalmas nóvum, hogy a korábbi Szép hercegnő (2021) vagy a jelen kiállításban is látható Sofa (2022) című feltextúrázott 3D-animációkhoz képest most ezek a mozgóképes portéblokkok laza, részben talált matériákat is újrahasználó, barkácsolt installációs környezetben jelennek meg. A monitorok neutrális közege mellett ezek megoldások az adott portré festészeti és szituatív kiterjesztési lehetőségét is magukban hordozzák. Ilyen például a klasszikusan nézés tárgyává tett női arc kukucskáló dobozba zárása, ahol a művész egy alternatív utat is felkínál a tekintetek találkozására számára a hátulról vizslató néző és a válla mögül visszasandító portré hétköznapi, csendes konformációja révén. Az igazítás nem más mint a lényeg felfejtésére tett szándék, a jelenben is érvényes női tapasztalatok vizuális naplózása – olyan nonverbális feljegyzésekkel mint a mintás kiegészítők vagy egy félrecsúszott, húsba vágó melltartópánt igazsága.