A művek a festészet történetének ikonikus darabjaiból indulnak ki, azok reprodukcióinak puzzle-változatából épülnek fel. Tarr Hajnalka az eredeti festmények után készült kirakók apró elemeit saját ízlése szerint újrarendezi, s így egy-egy absztrakt, a kiindulásul szolgáló festményt csak méretével és színeivel felidéző képet alkot.
A minden mű esetében egyedi, hol örvénylő, hol geometrikus struktúrákban felrakott, egymással fedésben lévő puzzle-darabok reliefszerű felületet hoznak létre, melynek texturáltságát tovább fokozzák az apró kartonlapocskák rögzítésére használt kapcsok.
Dekonstrukciós eljárásával Tarr Hajnalka a művészetről való gondolkodás időről-időre újra felmerülő kérdéseit feszegeti, rákérdezve többek között az eredetiség, az aura, a mű és a recepció viszonyának kérdéseire.
Ő maga így fogalmaz erről: „Az érdekelt, hogy mi a helyzet azokkal a művekkel, amelyek más úton kívánnak hatni, azokkal, amelyek a legrégebb óta őrzik a ‘garantáltan művészet vagyok’ identitást. Ezek a művek festmények. Hogy hány százalékban a kor tette őket műtárggyá, és hány százalékban mindentől függetlenül azok, eldönthetetlen kérdés. Amit viszont a legtöbbjükről állítani lehet, az az, hogy még mindig ‘működnek’. Ketyegnek. Nem dokumentációk, művészet-szagot párologtatnak ki magukból. Ennek a ‘szagnak’ az eredetére voltam kiváncsi, arra, hogy mi az a fizikailag megragadhatatlan minőség, amely ezeket a festményeket műtárgyként tartja évszázadokon keresztül. A saját tevékenységem produktumainak ilyetén műtárgy identitása korántsem tűnik oly garantáltnak hosszú távon, és őszintén szólva nehezen tudnék felsorolni olyan műveket a képzőművészet palettájáról, melyekben érzékelni tudnám azt az esszenciát, amely majd megtartja őt műtárgynak 200 év elteltével is. Olyan tárgyakat hoztam tehát létre, amelyeknek minden atomja olyan művekből származik, amelyek rendelkeznek ezzel a halhatatlanság-szaggal. Ha az igazság ‘A’, akkor ‘A’ minden molekulája is igazság, és ha minden molekulája igazság, akkor mindegy, hogy hogyan rendeződnek el: akkor is megmaradnak igaznak, ha ‘B’ formájú halomba tódulnak. Vagy nem…”
Tarr Hajnalka kérdésfelvetése – hasonlóan a korábbi munkáinál megszokottakhoz – jelen sorozat esetében is konceptuális, de mint eddig mindig, most is olyan művek születtek, amelyek nemcsak a szellemi, de esztétikai élményt is jelentenek befogadójuk számára.