Borsos Lőrinc egy fiktív alkotó, akit Borsos János és Lőrinc Lilla képzőművészek hívtak életre 2008-ban. Székesfehérváron él és Budapesten dolgozik. A Kortárs Művészeti Intézet tereire értelmezett helyspecifikus installációja kizárólag új munkákból épül fel, melyeket az általa használt “sötét anyag” vizsgálatára hoz létre.
Megkísérli a magasfényű fekete zománcfestéket funkciója és tulajdonságai mentén – és azok ellenére – szóra bírni, majd pedig háttérként, vágólapként kiteríteni, hogy segítségével az emberi szenvedéstörténet régmúlt és aktuális eseményeit kapcsolatba hozza egymással. A folyamat elindításának esetlegességét minimális gesztusok jelzik és mechanikus installációk gerjesztik tovább. A kísérlet során a racionalitásra törekvő kontroll helyett az elengedés gyakorolása történik.
A kiállítás elemei az ornamentikává redukált festői közlésen túl, a funkciójuktól megfosztott, vagy működésükben túlhajtott közönséges tárgyak – vagy éppen halott élőlények. Semmiségek, együtt viszont összefüggő történetet sejtetnek.
“Isten láttat dolgokat, ha csak a nemlétezés fekete háttere előtt is”*
Katasztrófák és tragédiák hatására az egyén nézőpontja a látható világ mögötti homályzónán túlra, a végső horizontra terelődik. Az örök abszurd birodalmába, mely az elmúlás által meglyuggatott valóságszövet mögött rejtőzik. Itt nem hatnak a fizika törvényei, ez a külső sötétség (világosság), melynek tükrében az általunk ismert létezés csupán átsuhanó árny. Egy pöccintéssel elindított részecske kísérlet, mely idővel univerzum méretű káosszá hízott, hogy egy következő szempillantásban önmagába hulljon vissza.** Talán zárójelbe kerül, de lehet, hogy megérkezik végre.
“Nézni a nézés kedvéért: nem más ez, mint belefeledkezni a céltalanságba. Az ember magára marad; s miközben minden ritkulni kezd körülötte, önnön lénye jelenik meg vele szemben, az elmúlástól, a semmitől fenyegetve. Nem áll messze ez a teremtés visszavonásától. Pedig egy új teremtés reménye volt a kezdet.” ***
A művész az esélytelenek nyugalmát keresi.
* God will make man see things, if it is only against the black background of nonentity.”, G. K. Chesterton, Introduction to the Book of Job (Előszó a Jób könyvéhez)
** Kiemelendő a Pöccintő felelőssége a pöccintés aktusáért, mely során a láthatatlanból a láthatóba, egyesszámból többesszámba kívánkozott. Mely esemény során valamiféle bántó gondolata támadhatott, hogy gyászos keretbe foglalta a létrejött képet. Az ilyen módon csorbult teremtést pedig úgy tűnik sem növény, sem állat, sem ember, de még maga a Teremtő sem javíthatja ki. Még akkor sem, ha a Teremtő, a saját maga által előidézett kínt és káoszt elszenvedi, sőt abba bele is pusztul. Úgy tűnik, hogy még az Isten halála is csak szemmel-nem-látható nyomokat eredményezhet az emberiség lelkén és a teremtett világ kietlen pusztáin. De az is lehet, hogy a bújócska csupán lényének elidegeníthetetlen része, hogy találni is lehessen a rettenetes sorok közt való olvasásban. (BL)
*** Földényi F. László: A festészet éjszakai oldala 105.o.