Jelentés

A három művész nem alkotócsoportként lép fel: a Jelentés három egyéni bemutatót rendel egymás mellé, hogy így adjon lehetőséget a művészi gyakorlatok közti kapcsolódási pontok felderítésére, összeolvasására, a gondolati közösség igazolására.

Esterházy, Forgács és Gerhes kiállításai úgy működnek együtt, mint három könyv egy közös dobozban – nemcsak a mindhárom alkotónál jelen lévő szövegalapú képzőművészeti alkotások és a különböző módokon beemelt vagy megidézett szakszövegek, irodalmi textusok miatt, hanem egymáshoz való viszonyuk tekintetében is. A bemutatók egyenkénti és együttes értelmezéséhez, a jelentésrétegek feltárásához és összekapcsolásához egyaránt a szövegolvasásnál tapasztalt tartós figyelem szükséges.

A kiállított alkotások új művek, melyek egy 2014 szeptemberében indult munkafolyamat során készültek el. A művészek nem egy előre megszabott téma mentén alkottak; az egyéni kiállítási anyagok megtekintése nyomán – a számos lehetséges értelmezési irány mellett – mégis létezik egy olyan olvasat, amelyből kitűnik, hogy eltérő módon ugyan, de mindhárman a különböző hatalomgyakorlási technikákat, a hatalom és az egyén viszonyát vizsgálják.

Esterházy, Forgács és Gerhes legújabb munkáik bemutatásával olyan – sok esetben nyelvi – jelenségeket állítanak a figyelem fókuszpontjába, mint a hatalmi nyelvhasználat, a propaganda, a hazugság, a felülről diktált vagy befolyásolt művészeti kánon, vagy a felszín alatt működő állambiztonsági ügynökhálózat. A különböző történelmi időszakokból önkényesen emelnek ki témákat, hogy újraértelmezéseikkel segítsék megismerni saját korunk jelentésteremtő mechanizmusait.

A három alkotó az egyéves időszak alatt interjúk formájában folyamatosan számot adott elképzeléseiről, dilemmáiról, munkamódszereiről, az alkotás mikéntjéről. A kiállításon olvasható kísérőszövegek ezekből a beszélgetésekből emelnek ki részleteket; a kiállítás-rendezési módszer is elsődlegesen a művészi gyakorlatokból és az első kézből szerzett információkból indul ki.

Jelentésfelügyelet

Gerhes Gábor most a nyíltan működő elnyomórendszerek mechanizmusait vizsgálja. Megfigyelései középpontjában a különböző rezsimek és a kormányzásuk alá tartozó egyének közti kommunikációs folyamatok állnak.

A nyelv mint az emberi információcsere alapvető eszköze Gerhes számára egyszerre téma és médium is. Ezúttal a nyelvész kíváncsiságával és kérdéseivel fordult a szavakhoz, attitűdjét pedig Victor Klemperer a Harmadik Birodalom nyelvéről írt könyvének hatására alakította ki.

Legújabb szövegalapú alkotásai azokat a magasztos eszméket képviselő fogalmakat láttatják, amelyeket a különböző rezsimek gyakran (ki)használnak és reciklálnak. Anyaföld. Szépség, erő, igyekezet, készenlét, kitartás, lojalitás… – Gerhes kiszakítja ezeket a szavakat a mindenkori szövegkörnyezetükből, és a galériatérbe, vagyis egy kitüntetett figyelmi pozícióba helyezi, de nem áll meg itt.

Ezek a munkák olyan konceptuális művek, amelyek egyszersmind objektek vagy installációk is, tehát esetükben nemcsak a képzőművészeti közegbe átemelt szöveg hordozza az üzenetet, hanem az is, ahogyan és amin az megjelenik. A tipográfiai tervezés, a hordozófelületek anyagminőségei és az installációs megoldások szándékosan zavarják meg, majd irányítják a (szöveg)értelmezés folyamatát.

Jelentéseltolás

Esterházy Marcell talált archív anyagokkal dolgozik, azokat sajátítja ki és értelmezi újra. Új műveinek nagyobb részét most olyan, képként kezelt – talált vagy kreált – szövegek alkotják, amelyek között ezúttal a kiállítási helyzet teremti meg az összefüggéseket.

Az értelmezés közegét a Jelentés című bemutató, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, a magyar művészeti szcéna és a mai Magyarország adja. Ebben a miliőben, a jelenkori történések eredményeképpen az olyan fogalmak, mint igazság, propaganda, kerítés, állam, érdek, háború, oroszok, befejezés stb. folyamatosan új, kiegészítő jelentésekkel töltődnek fel. Esterházy úgy ad teret ezeknek a jelentésbővüléseknek, hogy művei személyes vonatkozásait szándékosan háttérbe szorítja.

A bemutatás körülményei mellett a munkák médiuma is jelentésmódosító szereppel bír. Esterházy kiválasztott, majd kisajátított szövegei és képei most fotó (Majd egyszer, Tourner la page), objekt (Cui prodest), videó (Feled az ember, tudod?), elvihető műtárgyakból álló installáció (Propaganda) és egy neoncsőhajlító szakemberrel kiviteleztetett felirat (A hazug paradoxona) formájában jelennek meg. A kifejezésmódbeli változatosságot mutató műveket a képi információ fokozatos eltüntetése jellemzi.

Jelentéstulajdonítás

Forgács Péter kiállítása két, térben is elkülönülő részből áll: Az első egységben egy 1982-ben elkezdett és 2015-ben befejezett filmet mutat be. A munka alapját és szövegkönyvét egy Kafka-levél adja, melyet az író 1913. január 8-ról 9-re virradóra írt szerelmének, Felice Bauernek – ebből származik a cím: Tudok én is nevetni.

A filmen végigvonul az eredendően nagyközönségnek szánt művészi képalkotáshoz, valamint az intim családi pillanatokat rögzítő felvétel nyilvánossá tételéhez kapcsolódó szándékok nyugtalanító kettőssége. Szereplői családtagok, anyák, gyermekek, barátok – fesztelenségük a kamerakezelő iránti bizalmukon alapul és vice versa.

A második egységben Forgács egy archívumot dolgoz fel, amelyből P.-né és fiai címmel családi történet bontakozik ki egy anyafigurával a középpontban. P.-né gyermekei elől titkolva III/I-es hírszerző munkatársként dolgozott az 1975 és 1985 közötti időszakban Magyarországon.

Az egész termet betöltő installációban párhuzamosan követhetjük végig a művészfamília tagjainak életeseményeit a tartótisztek értékelésein, a P.-né által írt jelentéseken, valamint fia ugyanebben a periódusban írt naplóbejegyzésein, családjával és művészeti tevékenységével kapcsolatos közel négyszáz darabos fotóarchívumán és egyéb dokumentumain keresztül.

Mucsi Emese