Háború van. Az erőszak megannyi formája bombázza a békénket. Leomlanak az elrejtőzés falai, s életünk menthetetlenül kitárulkozik. Megszűnik a kint és a bent, és csak a kint marad.
Az elefántcsonttornyok leomlanak, s a művészek is a frontok valamelyikén találják magukat. Amit eddig vászonra festettek, azt innentől fogva házak falaira, s amit eddig házak falaira, azt a tűzszünet pillanataiban vásznaikra.
És amikor elfogy minden remény, feldereng az alagút végén a fény! Jönnek a felszabadítók! De szerencsére ezek most nem azok, akik mindent visznek, miközben halomra gyilkolnak, akit csak tudnak, hanem festmények! Olyanok, amelyeknek a világa, történetei, hangulata, szépsége felszabadít!
drMáriás legújabb festményein felszabadítókat láthatunk: történelmi személyeket, forradalmárokat, diktátorokat, politikusokat, akik felszabadítóknak adták ki magukat; anonim lázadókat, akik új felszabadítóinkként támadnak a régi felszabadítókra; költőket, művészeket, akiknek a művészete valóban felszabadít; vallási, pénzügyi és más vezetőket, akik állításuk szerint a hétköznapi nehézségeink alól szabadítanak fel minket, miközben pont az ellenkezőjét teszik.
E festészetszínházban megidéződnek Warhol, Banksy, Le Rat, Schiele, Picasso, Adami és mások világai, amelyekben feltűnik Ady Endrétől és József Attilától Sztálinig, Petőfitől és Lugosi Bélától Marxig, Mészáros Lőrinctől és Soros Györgytől a csimpánzokig sok mindenki, hogy belőlük teremtődjön meg a felszabadító érzés a majomösztönök által kirobbantott és tüzelt globális háború ellenpontjaként.
Mert mára nemigen maradt más felszabadítónk, mint a művészet.