Kapcsolatok 1

Az FKSE új tagjainak bemutatkozó kiállítása

2016. február 3. – február 6.
MegnyitóOpening: 2016. február 2. 19:00
MegnyitjaRemarks by: Keserue Zsolt
KurátorokCurators: Don Tamás, Heszky András

Az új tagok bemutatkozó kiállitása egyrészről az Egyesületbe felvett művészek munkáinak bemutatását igyekszik szolgálni, másfelől a közösségbe való belépés eseményének is számit. A cél tehát kettős, hiszen nem csupán az egyéni érvényesülés, hanem az együttmüködés és az új közösségi szituáció reprezentativ terének is számit a Labor Galéria. Mindeközben a kurátorként felvett tagok a klasszikus munkamegosztás szerint a művészek különböző műfajú és médiumú alkotásait probálják az egység jegyében rendezni. Az évente megismétlődő újtagos kiállításoknak pedig bár hagyománya van, évről-évre hasonló problémákkal látszanak küzdeni. A 2016-ban felvett tagok kiállítására való előkészületként rengeteget találkozott a csapat, kétheti rendszerességgel jöttünk össze a Stúdióban, hogy jobban megismerjük egymást, és eligazodjunk egymás munkáiban.

A rengeteg brainstorming és a különbözőségekre-hasonlóságokra épülő nyakatekert vagy humorosabb koncepciók után végül kurátorokként úgy döntöttünk, hogy reflektálva az egyesületi hagyományra, és a korábbi újtagos kiállítások tapasztalataira, a művészeket már korábban felvett tagok munkáival mutatjuk be. Ezzel utalunk a bemutatkozás végső soron közösségi kontextusára, a tagság kontinuitására, és a műfajok és hangnemek heterogenitása is új dimenziót kap ezzel, amellett, hogy nem érezzük a tematikus vagy műfaji erőltetések kényszerét. A “párok” választásában elsősorban a művészek választásai látszanak, így a munkákon kívül személyes, szakmai kötődések is megismerhetők a konkrét művek mellett.

Don Tamás, Heszky András


Kiállító művészek: Bögi Dia / Nagy Csilla, Németh Anna / Ipsics Barbara, Závorszky-Simon Márton / Básthy Ágnes, Zékány Dia / Blahó Borbála