Kassák és Kassák (2.)

A kelet-európai avantgárd újra felfedezése a művészettörténetben és a műkereskedelemben párhuzamosan zajlott az 1960-as években. Kassák ennek a konjunktúrának köszönhetően került vissza a nyugat-európai művészeti közegbe. Párizsi kiállításai után egymást követik egyéni és csoportos kiállításai Genfben, Münchenben, Londonban, Kölnben, Torinóban, New Yorkban és más városokban.

A nyugati érdeklődés a következetes, kitérők nélküli avantgardista mesternek szólt elsősorban, ezért Kassák, 1960-as és 1963-as párizsi kiállítása után, korai, húszas években készült műveiből jó néhányat újra feldolgozott, sőt, az ötvenes évek végén készült lírai absztrakt festményeinek némelyikét is szigorúbbra fogalmazta. Halála után világszerte sok hamisítvány is felbukkant.

A párizsi kiállításokkal egy időben, a hatvanas években, az absztrakt festő Kassákot itthon sem a hatalom, sem a magyar művésztársadalom konzervatív többsége nem fogadta el. Kizárólag periférikus helyeken állíthatott csak ki Magyarországon. A hatalom számára az absztrakt művészet eleve elfogadhatatlan volt, a művésztársadalom szemében pedig Kassák dilettáns festőnek számított.

Ennek ellenére személyes karizmája a magyar szellemi élet jelentős szereplőjévé tette még idős korában is. Kassák vált a baloldali modernista művészforradalmár archetípusává. Ez a történet a 10-es és 20-as évekre nyúlik vissza, a karizmatikus Kassák-kép akkor alakult ki, és megrendítő makacssággal élt túl azóta is több történelmi korszakot, és ez volt a motorja az idős művész kései nyugati karrierjének is.

Konjunktúra és kiszorítás. Ezek lehetnek azok a fogalmak, amelyekkel a leginkább értelmezni tudjuk Kassák különös, kettős helyzetét, és mindazokat a folyamatokat, amelyek a velejárói voltak a hatvanas években Kassák művészi aktivitásának.

Ezt a komplex jelenséget vizsgálja a kiállítás, amely nem előzmények nélküli. A Magyar Nemzeti Galéria az 1987-es Kassák életmű kiállításon és a hozzá tartozó katalógusban, Andrási Gábor művészettörténész, a Kassák Múzeum korábbi igazgatója pedig 2009-ben Kassák és Kassák című kiállításán már foglalkozott ezzel a kérdéskörrel és elsősorban stíluskritikai, esztétikai szempontból vette szemügyre Kassák 1959-1967 között készült műveit.

Andrási felvetését továbbgondolva elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a világtól elzárt idős művészt milyen kihívások elé állította a kiszorítás politikája és a feléje irányuló nemzetközi érdeklődés. Egy kelet-európai művészpálya élethelyzeteit, a döntések művészettörténeti, múzeumi és nem utolsó sorban emberi okait és következményeit állítja fókuszba a mostani kiállítás.