Kecskemét

Itt most egy festô állít ki fényképeket egy építészeti galériában.

Ezek a képek sok éves „gyűjtés”, sok magányos séta /mondhatni:/ melléktermékeként keletkeztek. Jövôre lesz harminc éve, hogy több-kevesebb rendszerességgel, ha tehetem, pár hetet, esetleg hónapot töltök a Művészeti Alap kecskeméti alkotóházában, ahol tágas műtermekben ideális feltételek mellett, kolostori zártságban, nyugodtan tudok dolgozni. Elfáradva a munkában, aktív pihenésként nagy sétákat szoktam tenni a környéken, kirándulok a természetbe, nekiindulva „torony iránt”, hol erre, hol arra kilométereket gyalogolok bele a tájba. Egyik kedvelt útvonalam eleje /vagy hazafelé: utolsó szakasza/ a kétoldalt platánfákkal szegélyezett Bakule Márton utca.

1990 óta festô osztályt vezetek a budapesti Képzôművészeti Egyetemen, ahol növendékeimmel úgy véltem helyesnek, ha a stúdiumokat monokróm képek festésével indítjuk. a radikális festészet problematikáján gondolkodva, Yves Klein, Joseph Marioni, Marcia Hafif és mások teoretikus írásait olvastam abban az idôben és /mint ilyenkor rendszerint történni szokott: bejön a törvényszerű „véletlen találkozás” effektusa/ járkálás közben felfigyeltem arra, hogy az összes ház utcára merôleges oldalsó /északi és déli/ „bütüfalán” két-két monokróm kép van.

A homlokzati ablakok vonalában – mintha egy kartondobozt párhuzamosan ragasztószalag csíkkal erôsítenénk meg -, amelyek oldalt tovább folytatódnak, két egymás fölötti négyzet-közeli forma rajzolódik ki. A következôkben már fényképezôgéppel felszerelkezve indultam útnak, „didaktikus megfontolásból” /hogy diákjaimnak meg tudjam mutatni/ kívántam megörökíteni ezen ad hoc monokrom műveket, amelyek feltehetôen az üres falak sorának unalmas monotóniáját voltak hivatva élénkíteni, színekkel a széleken.

Eleinte pár felvételt akartam csak csinálni, de nem lévén két egyforma, egybôl elfényképeztem a harminchat kockás tekercs filmet. Aztán elôhívás után nézegettem a kilencszer tizenkét centis kis nagyításokat, mint absztrakt kompoziciókat, eltöprengtem: miként tudnám tanulságait „festôileg hasznosítani”? azután visszatéve a fekete foto porstos borítékba, elraktam ôket a többi mindenféle fénykép közé és /az az igazság/ évekre elfelejtettem az egészet.

2007 márciusában, ismét Kecskeméten, egyik este a színházban megnéztem egy fiatal német szerzô /nevét sajnos elfelejtettem/ Berlin, Greifwalder Strasse című remek darabját, s – ha jól emlékszem – ez aktualizálta bennem a magam félbemaradt Bakule Márton utcáját. Másnap újra felkerestem a helyszínt, majd újabb fotókat készítettem, megint foglalkoztatni kezdett a dolog.

Felfedeztem változásokat: ahol volt pénz, renováltak /s eltűnt a két színes paralelogramma/, másutt tetten érhetôen dolgozott az idô, romlott az 1967-ben a Népfront építtette épületek állaga. Ide szatelit-tányért, amoda kosárlabda palánkot szereltek fel, több helyen műanyag hullámlemez tetôzetet építettek a lépcsô fölé. Fák nőttek meg idôközben, vagy tűntek el. Kerítés került oda, ahol korábban nem volt, stb.

Idén, nyár elején Nagy Bálinttal beszélgetve felmerült a kérdés, hogy kiállítanék-e a Hajós utcai galériájában. eszembe jutott ez az ötlet-formában, úgymond vázlat-szinten megrekedt tervem, s elvittem neki megmutatni ezt az anyagot. Úgy gondoltuk építészeti vonatkozásai miatt indokolt /és érdeklôdésre is számot tarthat/ ezen a helyen való bemutatásuk. Az ô segítségével – számítógéppel korrigálva, majd méter-szélesben kiprintelve – készültek az itt kiállított nagyobb méretű képek.

Károlyi Zsigmond