A kiállítás a Kismányoky Károly (1943–2018) rendezte, és Martyn Ferenc (1899–1986) közreműködésével készült Martyn 1983 című animációs film fázisrajzaiból, fotókollázsaiból válogat. A képek – kiszakítva a film folyamatából, a múzeumi installálás eszközeivel (paszpartu, keretezés) bemutatva – autonóm, egyedi műalkotás rangjára tartanak igényt. Ezek a művek egyrészt a rendező által az életmű különböző periódusaiból választott Martyn-képek lehetséges variációit teremtik meg, továbbfűzve az absztrakt motívumokat, másrészt az alkotási folyamat mozgását imitálják. A statikus, befejezett művek és a végtelen variációk pillanatai képzőművészet és (a kiállításon vetített) film sajátos, egyedülálló összefüggéseit hozzák létre.
A Pécsi Műhely két alkotója, Kismányoky Károly és Szijártó Kálmán (1946) saját esztétikai elveiket alkalmazták Martyn életművére, a kész mű helyett a művek létrehozására helyezve a hangsúlyt. A film egyszerre tisztelgés a modern magyar művészet egyik legjelentősebb alkotója előtt és az életmű mindig megújulni képes tartalmi, formai és technikai attitűdjének a folytatása; valamint Martyn más művészi nézőpontból való értelmezése. A kiállításon láthatók Kismányoky fotósorozatai, melyekhez Martyn kalligrafikus vonalainak nagyításait használta fel, valamint Szijártó Kálmán Martyn madármotívumát imitáló grafikái.
A közelmúltban felfedezett, és a Paris Photo rendezvényén tavaly nagy sikerrel bemutatkozott Nádor Katalin (1938–2018) fotográfus a Janus Pannonius Múzeum műtárgyfotósaként dokumentálta Martyn életművét. A kiállításon két műve szerepel: egy Martynról készült fiziognómiai portrésorozat s egy másik, melyen Martyn a pécsi Pannonia Filmstúdióban, rajzolás közben látható, egy rajz létrejöttének szekvenciáiban.
A film a Martyn által illusztrált James Joyce Ulysses című regényének alapszerkezetére épül: egy fiktív napon s egyetlen helyszínen, a Martyn házban játszódnak le a kép-mozgások eseményei Kurtág György zenéjével.
Martyn művészetében az univerzális és a lokális összefüggéseit kereste. Ehhez járult a modern művészetnek elkötelezett hajlíthatatlansága, különleges alkotói habitusa, mely a két háború közti időszak magyar képzőművészeti megalkuvásaira éppúgy kívülről tekintett, ahogy az 1950-es, 1960-as és 1970-es években is következetesen – a szabadság magától értetődő természetességével – képviselni tudta a korszakban az absztrakt művészetet. S ezzel egy olyan tradíciót hozott létre, melynek méltó örökösei lettek a magyar képzőművészet kiváló pécsi alkotói: Gellér B. István, Lantos Ferenc, Keserü Ilona és a Pécsi Műhely tagjai.