Képek a bizonytalan identitások birodalmából

festmények és rajzok

2021. október 8. – november 5.
MegnyitóOpening: 2021. október 7. 18:00
KurátorokCurators: Bencsik Barnabás, Maj Ajna
A folyamatos bizonytalanság állapotában bekövetkezett és szemmel látható változásokon túl – mint például a vírushelyzet során a maszkviselés és a „közösségi távolságtartás” -, a legjelentősebb átalakuláson mi magunk mentünk, és folyamatosan megyünk jelenleg is keresztül. A felfokozott bizonytalanságra adott reakcióként újabb és újabb pszichés jelenségeket azonosítanak a szakemberek is. Az utóbbi években több pszichológiai kutatás is irányult például az úgynevezett klímadepresszió, azaz az ökológiai válság miatt kialakuló félelem vagy szorongás megjelenésére és fokozott terjedésére főleg a fiatalabb generációk körében.

Ugyanakkor ezek a szélsőséges és kihívásokkal teli idők az individuumban az egyéni problémamegoldás helyett mindinkább felerősítették a kollektivitásra való törekvést. A csoporthoz tartozás mindig is elengedhetetlen eleme, követelménye volt a sikeres szocializációs folyamatoknak, a emberi kapcsolatok kialakításának és azok fenntartásának.

A kiállítás címében szereplő szociálpszichológiai terminus, a bizonytalan identitások (uncertain identites) és a hozzá tartozó elmélet (uncertainty-identity theory) leginkább azt az egyértelműen kimutatható jelenséget értelmezi és állítja elemzései középpontjába, miszerint az emberek bizonytalanságérzetük csökkentése érdekében előszeretettel tömörülnek a közös identitást reprezentáló közösségekbe, illetve azonosulnak a legkülönbözőbb csoportidentitást megjelenítő szűkebb vagy tágabb közösségekkel.

A kiállításon szereplő művészek valamennyien a szakmai karrierjük legelején tartanak és az esztétikai, formai kísérletezéseken, a saját hang megtalálásán túl, a legfontosabb kihívás számukra a művészi identitás kialakításáért folytatott belső küzdelem. Az az olykor éveken át tartó egzisztenciális kiszámíthatatlansággal és folyamatos kétségekkel teli időszak, amikor a külvilágtól, a szakmai közegtől kapott visszajelzések megerősítő vagy elbizonytalanító impulzusainak hatására megformálódik a művész saját identitáskonstrukciója.

Ebben a folyamatban van pótolhatatlan jelentősége egy aktívan támogató, folyamatos érzelmi és intellektuális közeget biztosító identitás-csoportnak, amely az odatartozás érzésével insprálhatja a pályakezdő művészt. A kiállított művek egyrészt ilyen kollektív alkotási helyzetben jöttek létre, másrészt reflektálnak ezekre a felszabadító közösségi élményekre vagy éppen hiányukra.

Kiállító művészek: Kiss Gábor Attila, Agata Kus, Legion, Takó Hajnalka Auróra, Töröcskei Bence