A valóság egyetemes összefüggéseinek egyik origója a rész-egész viszony, amelynek meghatározó szerepe van a nyelvészetben, pszichológiában és nem utolsósorban a képzőművészetben is. Már kisgyermekkortól képesek vagyunk azonosítani egy entitásról (legyen szó tárgyról vagy fogalomról), hogy az valami nagyobb egységnek, halmaznak a része, s ennek a viszonynak a felismerési képessége egyre fontosabbá válik az idő előrehaladtával. A nyelvi vagy más társadalmi szimbólumok és vizuális jelek is annak a kommunikációs környezetnek a részei, amely az ember társadalmi létét és viszonyrendszerét övezi.
A Viltin Galéria képszövegrészegész című kiállítása két olyan képzőművészt állít a középpontba, akik a posztkonceptuális szemléletből kiindulva a vizualitás és textualitás eszközeinek felhasználásával reflektálnak a kép-szöveg és rész-egész viszonyrendszer kérdéskörére, és felvetéseikkel kapcsolódnak a kortárs művészet elméleti diskurzusához.
A közel tíz éve Bécsben élő és alkotó Tibor Zsolt elmúlt időszakban készült nagy és kisméretű papírművein felismerhetőbb képet fest az emberről, annak – a tárgyi világon is túlmutató – spirituális, metafizikus szerepéről ugyanúgy, mint társadalmi struktúrájának, szervezeti rendszerének, státuszának külső jegyeiről. TIBOR munkássága a kezdetektől nehezen kategorizálható: rajz, kollázs, helyspecifikus installáció, vagy ezek meghatározott egyvelege tölti ki a papírlapok vagy white cube terek (kép)terét. Mindazonáltal origója a rajz maradt, s az anyagok, formák és felületek közötti szubjektív asszociációs háló adja alkotói praxisának struktúráját. A fehér képmező előtt kibontakozó, egymásból formálódó és egymásra reflektáló elemek finom érzékiséggel lebegnek hiearchikus struktúrát nélkülöző képmezőiben.
Tibor Zsolt munkáinál nem csak a formák, hanem azok magányos jellege, vagy azok kapcsolódási pontja is érdekes, amely az alkotófolyamat additív jellegére utal. A kompozíciók előre ki nem számítható módon alakulnak: a képszéleken gyakran túlfutó gesztusok és formák az intenzív tónusuk mellett a művész asszociatív építkezéséről is tanúskodnak.
Tibor egy képmezőn belül is játszik a figuralitás határaival, ahogy a látszólag esetlegesen összeálló kompozíciók elmosódó vagy éppen kontrasztos egységei egymás mellé rendelődnek. Képeiben a tudat és tudattalan együttesen dolgozik és alakítja munkáit. Kollázsszerű festészeti nyelve a külső és belső világ közötti átjáró kimerevített, intermittáló megjelenési felülete a felhősen szóródó jelekkel, biztonságos geometriai támasztékokkal; akvarell, akril és olaj, pasztell, kréta, színes ceruza, smink, indigó, spray és öntés nyomaival. Arra ösztönöz minket, hogy munkáit érzelmi és tudati szinten is befogadjuk, benyomásaink szintézisén át látva az általa modellált mikro vagy makro világképet.
Gerber Pál nem kérdez, hanem kijelent. Munkáiban a szöveg és a kép a mű azonos súlyú egységei. A letisztult kompozíciót kevés, de erőteljes képi elem határozza meg, centrálisan egy-egy alakot kiemel, újrahasznosít, a hozzáadott szöveg által új kontextusba helyez. Mindennapi történések és szituációk jellemzik a gerberi világot, ahol a banális és szakrális helyzetek, figurák és motívumok azonos súllyal vannak jelen, s az egymás mellé rendelés gesztusa által lényegülnek át, gyakran a képrejtvények vizualitását megidézve. Gerber Pál akril-szürkekarton munkái az életművön belül is markáns egységet alkotnak. A kiállításon azon, az elmúlt tíz évben készült, alkotások kerülnek fókuszba, amelyek leginkább megjelenítik az európai kulturális élet napjainkban átélt anomáliáit.
A Gerbertől megszokott humorral, társadalmi éleslátással átszőtt festmények témáikban komoly politikai felhanggal is bírnak (Szkepszis-Európa), azonban elsősorban a művészt, az alkotó embert, mint a társadalom egyes kulturális szegmenseinek metaforáját mutatja be az ő szűnni nem akaró nehézségeivel és olykor megmosolyogtató álnehézségeivel (Amikor a megismerés akadálya a megismerő, vagy A Festő és a Favágó). Ugyanakkor témaválasztásai között már az internet utáni kor megváltozott ismerkedési szokásaira is reflektál (Mondd, mi a címed). Gerbert az ember külső és belső karakterjegyeinek, azok verbálisan fogalmazott jellemzőinek esszenciális, vizuális ikonszerű bemutatása foglalkoztatja, amely ezen figuratív festményei között is hangsúlyt kap.