Kézimunka

Ezen a kiállításon legújabb munkáimból szeretnék bemutatni három nagyméretű rajzot. Egy ideje – kb. másfél éve – a sokszorositó grafika helyett az eszközében teljesen egyszerű rajzolás – papír, ceruza – izgat. Ezek a formailag más megoldású rajzok bennem kapcsolódnak a korábban készített, variációk által egyedi hidegtű-lapokból álló sorozataimhoz. Most is a tér tágíthatósága, ill. egy-egy részlet megragadása foglalkoztat, amit ezúttal egy újabb aspektus bővít: a rajz mint meditációs objekt. Egyrészt, mert nem ábrázol semmi konkrét dolgot csak felkínál egy felületet, amibe bármit belevetíthet a néző, másrészt a kép elkészítése idő és türelemigénye miatt is egy meditációhoz közeli állapotot hív elő készítőjében.

Szíj Kamilla

Kamilla még tavaly jelezte nekem, hogy készül egy új anyaga. Kell-e mondanom, hogy látatlanul vevő voltam a bemutatására? Részben mert mióta Kamilla a pályán van – immár több, mint másfél évtizede – egyetlen egyszer sem láttam nála kihagyást, depressziós időszakot, hullámvölgyet. Hozzátéve: azt sem tartanám elfogadhatatlannak vagy megengedhetetlennek, mert szerintem mindenkit a legkiemelkedőbb teljesítményeivel, s nem pedig a botlásaival, tévedéseivel, kudarcaival kell mérni.

Kamilla munkái esetében azonban érdemes felfigyelnünk rá, hogy ő mindig kiérlelt, korábbi műveire is rálicitáló anyagokkal áll elő. A dolog másik oldala, a műfaj: sokan, hosszú időn át gondolták, hogy a 60/70-es évek magyarországi képzőművészetének húzóágazata a grafika volt. E hiedelemhez képest – melynek kialakulásában, elterjesztésében kétségkívül szerepet játszott a korabeli kultúrpolitika -, a 80-as évek második felétől kezdve egyre inkább úgy nézett ki, mintha egyre mélyebb válságba került volna e terület, vagy legalábbis korábbi súlyához, rangjához, jelentőségéhez képest meghökkentő mértékben háttérbe szorult volna. Ebben az összefüggésben úgy is értelmezhető, hogy Kamilla művei a műfaj igencsak válságos időszakáben születtek és születnek.

Szijj Feri író és költő, Kamillának mindössze névrokona. Nemzedéktársak, Feri szépírói pályája a 80/90-es évek fordulóján párhuzamosan bontakozott ki Kamilla képzőművészeti tevékenységével. Feri év elején juttatta el hozzám rajzainak digitális reprodukcióit. Arra kért, nézzem meg őket.

Ha – jócskán leegyszerűsítve – elfogadjuk, hogy léteznek egyfelől a Goethe vagy Weöres Sándor típusú termékeny alkotók, s velük szemben a Hölderlin vagy Pilinszky féle másik véglet, akkor Szijj Feri inkább az utóbbiak körébe sorolható. Viszonylag ritkán, s majd mindig vékony köteteket publikál. Akik odafigyeltek rájuk, azok észevehették, hogy e könyvek borítóján, vagy olykor illusztrációs anyagaként Szijj Feri fotói, camera obsurával készített tájképei voltak láthatók.

Akik folyóirat publikációit is nyomon követték, azok azt is tudják, hogy számos alkalommal inspirálták írásait kortárs képzőművészek, kiállítások. Ezek nem tanulmányok, esszék, kritikák voltak, és felszínes lenne, ha azzal intézném el, hogy lírai reflexiók. Akkor inkább már egzisztenciálisak, ahogy az ő végsőkig lecsupaszított fotói is (külön figyelemre méltó műve volt amit az Epigon újságban névtelenül publikált).

Most, az elmúlt évben készített rajzait látva úgy éreztem: ezeket azonnal be kell mutatni. Egyetlen problémám volt, hetekkel, hónapokkal azelőtt kialakult a Liget éves kiállítási programja, ígyhát várni kellene mindezzel még egy évet. Számos esetben ezt szívesen megteszem, Kamilla például eleve akkor szólt, mikor még dolgozott a maga anyagán. Feri viszont akkor mutatta meg, mikor mindez készen volt.

Utóbb meglátogattam, s láthattam miként kezdődött nála néhány éve – egy berlini ösztöndíjas tartózkodás során – a rajzolás (előtte voltak még a Kéregtorony című kötetében, 1999-ben megjelent rajzok, melyeket saját fényképei nyomán készített). Örülök, hogy megmutatta, de abból a szempontból nem volt rá szükségem, hogy tavalyi rajzsorozatát össze tudjam kapcsolni mindazzal, amit a camera obscura felvételein annyira szerettem.

Túl azon, hogy most Feri testek torzóit rajzolta meg grafitceruzával, még valamit tudatosítottak bennem a rajzai. Nevezetesen, hogy már tizegynéhány évvel ezelőtt sem véletlenül ragaszkodott a 10×10 centiméteren belüli méretekhez.

Valamelyik éjszaka pattant ki a fejemből: kérdezzem meg Kamillát, kiállítana-e együtt Ferivel? Kicsi-nagy; grafit-grafit (rajz-rajz); figuratív-nonfiguratív; nő-férfi; költő-képzőművész; Szíj-Szijj. Mikor Kamillát fölhívtam, kiderült, hogy már találkoztak azelőtt személyesen is, mégsem igazán ismerték egymást. Elküldtem Kamillának e-mail-en Feri rajzait, de Ferinek akkor még nem szóltam. Aztán Kamilla igent mondott.

Várnagy Tibor