Van idő
Egy szólás az időnek a pénzzel való azonosságát állítja, a kapcsolatuk ennél azért valamivel komplexebb. Az időt, ill. mérésének eszközeit Norbert Elias szerint az emberek segédeszközként fejlesztettek ki, hogy koordinálni tudjanak széttartó folyamatokat; képesek legyenek különféle, eltérő tartalmú, különböző tempójú és más-más tartammal bíró folyamatokat egy közös, egyezményes idő-mértékhez viszonyítani.
Az idő(-mérésnek) ez a funkciója kivételes párhuzamot mutat a pénz szerepével. Ez is a különféle tevékenységek, tárgyak, energiák, stb. viszonyításának és összehangolásának (értékelésének) eszköze. Ahogy megjelentek a mechanikus órák (1300 körül), kezdetét vette az idő, a technológia és a pénz gyorsuló körforgása. Ez a folyamat a világháló, ill. a nagy tőzsdék hálózati kapcsolatának létrejötte (1987) óta fénysebességgel zajlik. Ám az objektív idővel szemben mindig jelen van a belső, személyes időtapasztalat, miként a pénzben kifejezett tárgyszerű, piaci értékkel átellenben is az összegekkel kifejezhetetlen személyes értékelés áll.
A technológiák és az életmód gyorsulásának következményeként előálló időhiányt már az 1800-as évektől kezdődően észrevételezték. Az eltűnt idő nyomába eredő kutatók tudósításai mellett a vallási és filozófia hagyomány eltérő időfelfogása és élettechnikái kínálnak alternatívát. Ezek gyakran paradox módon (pl. a tevékenység időleges felfüggesztésével) „nyerik vissza” az időt. Ennek biológiai bázisát az utóbbi évek agykutatása tárta föl: mivel az agynak nem áll rendelkezésére semmilyen „ritmusszekció”, és a folyamatok különböző időiséggel zajlanak, „különösen az időre reflektálás járhat nyereséggel a megélt időre nézve” (Detlef B. Linke).
Tilmann J.A.