Persze a jó ízlés határán belül
(Mácsai Pál felolvasásában kérem elképzelni)
Motívumtáram, eszközhasználatom, technikáim a minimálisra szűkítem: egy fecskendő, kevés szín, pattintó zsinór (két színű krétaporral kapható: piros, kék). A festék csak lecsorog, legfeljebb, ha oldalára fordítom a vásznat, akkor keresztbe is.
Technikailag a véletlen teret kap – szépen is működik, dicséretes. Nagyon váratlan dolgok persze nem történnek, és így ez pont elég. Ismétlődések, tengelyes és centrikus tükrözések.
Ja, igen, a kép „táblakép”, feszített vászon, viszont a szokásosnál kissé bonyolultabb, több kisebből lesz egy nagyobb. Struktúrája, összetettsége van neki, és a motívum erre reflektál vagy rezonál, felesel vagy tudom is én… Mindenesetre viszonyuk van, de legalábbis beszélő viszonyban vannak. Na jó, a képstruktúra ritkán válaszol. A motívum ellenben ténylegesen reflektál, alkalmazkodik, variálódik, ellenpontoz és -súlyoz, persze a jó ízlés határán belül. Harmóniát keres, meg egy kis nyugalmat.
Beszélhetnénk most Lacanról, Baudrillard-ról, a jelölő és jelölt viszonyáról, a szimulákrumról vagy a jakobsoni kommunikációs aktusról, de majd máskor…