Minden szubjektum magában hordja a széthullás pillanatát, ami bármikor bekövetkezhet. Emlékszünk a formátlanság állapotára.
A megfelelő pontok ingerlésével könnyen felborítható a labilis szerkezet.
Kitárulás.
Újra és újra a részek közé tolakszik a semmi és megfeszítjük izmainkat, hogy kiszorítsuk, de sosem sikerül teljes munkát végeznünk, mindig marad egy lefedetlen felület, egy sötét sarok.
A kétségbeesett igyekvésben mást is kiszorítunk. Túl sok az, amit kívül kell tartani, így mi válunk száműzötté.
Egy rés, amin beleshetünk vagy egy hasadás, amin keresztül ránk törnek.
Bent a szobában magunkat látjuk, idegenként, idegenek között. Vetkőzünk, vetkőztetünk.
Oda szeretnénk férni mi is. Vonagló alakok, árnyékok, a gyors mozgásban a testek kitakarják önmagukat. Minden sietséggel történik, túl gyorsan ahhoz, hogy elérje a megértés határát.
Ujjunkkal próbáljuk tágasabbra feszíteni a szűk metszetet, megismerésünk határát.
De rajtakapnak minket.
Hirtelen visszaöltöznek a tanult modorosságba és ingerülten szólnak valakinek, hogy foltozza be a lyukat.
A “La petite mort” francia kifejezés, jelentése kis halál, a szerelmi extázis szinonimájaként használták, azonban a nyelv változásával új jelentéstartalmakkal bővült. Egy furcsa változás, mely egy másféle létszféra küszöbére helyez, egy pillanatra betekintést enged abba, ami valójában körülvesz minket, de az abban való teljes létezés, feloldódás paradox módon az én megszűnésével járna.
Mindenképp arról van szó, hogy egy szakadás jön létre, egy korábbi létállapot pillanatnyilag megszüntet egy másikat.
“A betegség nem is elég erős szó rá. Abban a pillanatban a személyiség meghal. Halála abban a pillanatban helyet ad a szukának, aki kihasználja a csöndet, a halott távollétét.” – Bataille
Bataille szerint a hétköznapi élet folyamatos megszakítottsággal jár, pedig az ember természetes állapota a folytonosság. A rítus, a halál, az áldozat és az erotikus egyesülés hozza meg számára a teljesség érzetét. Ezt csak egy-egy pillanat erejéig éli át, majd visszaesik a tragikus megszakítottságba.
Ez a halál fogalmához való új viszonyuláshoz nyithat lehetőséget. Nádas Péter Saját halál c. könyvében a következőket írja: “Nem lehetett evilági tárgy, nem is kerestem, amelyben érezhetővé válhatott volna a végtelen elragadtatottság, amelyre mindig mértéktelenül vágyakoztam a másokkal megosztott testi létben. Soha nem értem el.”
Kiállítók: Arnóth Anka, Bálint Norbert-László, Bokody Ákos, Csontos Orsolya, Horváth Zsanna, Kasza Viktória K., Kiss Kata, Kollár Noémi, Kovács Lili, Kármán Virág, Nagy Eszter, Palágyi Bálint Sándor, Pintér Viktória, Polner Eszter, Szécsi Ödön, Talpai Szandra