« Kis katasztrófaelmélet » címmel egy berlini
és egy budapesti művész közös művet kreál
erre az alkalomra, térplasztikát, videót és fotókat
állítanak ki.
Nicolai Angelov a rendelkezésére álló kiállítóterekre
tervez installációkat. Hol átalakítja magát
a termet : áthelyezi az ajtókat, új falakat emel, hol pedig
a meglévő elemeket, ablakokat kiegészíti saját szobraival.
Esetleg egy pult köré új folyosórendszert emel, ezzel
megnehezítve a közlekedést. Gyakran használ kiselejtezett
anyagokat, építkezéseken, pincékben talált
falemezekből konstruál új szobrokat. Furcsa, minimalista építményei
tele vannak egykori használatuk nyomaival, koszos foltokkal és
törésekkel, szürke vagy piszkosbarna színük pedig
komorrá és fenyegetővé teszik őket, mintha bunkerek lennének.
Szigethy Anna az elmúlt egy évben Róma mellett és
Normandia tengerpartján készített fotósorozatokat
és néhány perces videófilmeket. A megszokott sztereotipiákkal
ellentétben ezek a képek nem a nyári, gondtalan strandolókat
mutatják hanem egy téli, elhagyatott, pusztulásnak kitett
komor tájat. Egyszerre riasztó, nyugtalanító és
izgalmas ez a kép a bezárt bárokról, télre
kinnfelejtett és lassan elrohadó bútorokról, műanyag
pálmákról vagy egy gyönyörű szirtre telepedett
ronda lakókocsi telepről. Még drámaibb így látni
az emberi szemetet, a par exellence természet, a tengerpart közepén.
A Goethe Intézetben Nicolai barakkszerű installációjában
lehet látni Szigethy Anna filmjét és fotóit. Az
erős hangeffektekkel kiegészített mű mintha környezetünk
szimbóluma lenne, elhagyatott táj egy természeti katasztrófa
után. A galéria közepén álló ház
mintha egy épitkezési felvonulási épület lenne,
a benne vetített filmben a tenger inkább fenyegető, mint a szabadság
szimbóluma. Nincs közelebbről megmagyarázva, miféle
katasztrófa után vagyunk, éppen ez teszi nyugtalanítóvá
a kiállítást.