A székesfehérvári kiállítása a korábbi években elkezdett alkotói folyamat legteljesebb összefoglalója, a már megfogalmazott alkotói törekvéseit folytatja, gondolja tovább. Képeinek fő tartalmi problémája: a jel és jel-nélküliség, a szín-színtelenség, a forma-formahiány, az „épített” tömegek, illetve azok hiánya.
Grafikái formai szempontból egy perspektivikusan ábrázolt, ablakszerű nyílásra építenek. A kompozíciók ki- és betekintést engednek, megmutatnak dolgokat és gondolatokat, egy megfigyelő szempontjából jelenítik meg az eseményeket. Ez a megfigyelő lehet maga a művész, de a megfigyelési és értelmezési folyamatnak aktív részese a néző is. Láthatjuk az események hömpölygését, láthatjuk saját döntéseink eredményét. Az ablaknyílás motívuma köti össze a képeket. Az ablak hol összeköt, hol szétválaszt, hol ki- és betekintést enged, hol kivetülést eredményez.
A fehérvári kiállítás címe elsősorban tartalmi, koncepcióbeli elemekre utal, másodsorban pedig a technikai kivitelezésre. Rendkívül szubjektív sorozat, mindamellett, hogy a megfigyelés, a kísérletezés elengedhetetlenül a tárgyilagosságáról szól. Az új grafikai sorozat erről a feloldhatatlan ellentétről – döntésképtelenség következtében a bizonytalanságból kivezető utak lehetőségéről, a magabiztosság megtalálásáról, a bizonytalanság megszüntetéséről – szól.
Technikai szempontból több grafikai blokk jön létre. A technikai kísérletezés fontos részét képezi a sorozatnak. A cianotípia grafikai elemként való felhasználása, a fénymásolatok, a computer által módosított elemek beemelése új irányokat mutatnak Solt András számára. Az a tény, hogy a hagyományos sokszorosító grafikai eljárásokat – mint pl. hidegtű, alumíniummaratás, szitanyomat – sikerült szerves egésszé formálnia a nem hagyományos technikákkal, további motivációt és inspirációt adnak a művésznek.