A magyar festőnő karakteres alkotásait az absztrakt-lírikus formaképzés radikális lehetőségeinek a használata jellemzi. Műveinek témáját a festékkel felhordott felületek anyagisága adja. Érzelmekben gazdag, energikus, szenvedéllyel töltött vásznainak hatalmas, gyakran életnagyságot meghaladó méretei a médium térbeli kiterjedésének határait feszegetik. Kucsora kompozíciói a társadalom érzékeny szeizmográfjaiként dolgozó absztrakt expresszionista heroikus nőművészek, például Joan Mitchell, Lee Krasner vagy Perle Fine a környezet kifürkészhetetlen mélységeit felszabadító vitalitással megragadó munkamódszerét idézi. A festett felületekbe pszichológiailag kódolható mélységek termékeny lehetőségeit kutató kortárs festőnőkhöz, köztük Julie Mehretuhoz vagy Katharine Grosséhez hasonlóan Kucsora képei az emberi érzelmek gazdagságáról és komplexitásáról adnak látleletet, miközben az univerzum megszakított és megszakítatlan folyamatainak ritmusáról, a természet működésének entrópiájáról – más szóval rendezettségi fokáról – is fellebbentik a fátylat.
A Kepes Intézetben megvalósult kiállítás magját Kucsora Márta újonnan készült három monumentális festménye adja, amelyek nagyszabású, a teret szinte szétfeszítő triptichonként töltik meg a kortárs művészeti intézmény központi, reprezentatív termét. A vásznak mellett a tárlaton egy, a festészet hagyományos eszköztárának a kitágítására törekvő videó-installáció is helyet kapott. Ez utóbbi mű úgy árnyalja a megismételhetetlen folyamatok esztétikai megtapasztalásának folyamatát, hogy a mai kor vizuális gondolkodásával megfeleltetett kommunikációs csatornákon keresztül teremt kapcsolatot a műélvezet két látszólag ellentétes formája, az immerzív befogadás (a művel való aktív találkozás) és az elmélyült kontempláció (az elmélkedő szemlélődés) között.
A művésznő sajátos akciófestészete a tudatos és a véletlen dialektikájáról szól, és ebben a választott médium – legyen az festett vászon vagy digitális videó – másodlagos szerepet tölt be, hiszen a kép formátuma csak instrumentális eszközként szolgál, rögzítve a kísérletek lenyomatát. A festészetet különféle absztrakt minőségek párbeszédére felfűzött elbeszélésnek tekintő Kucsora műveinek dramaturgiája a választott technikára épül – a kiszárított vagy megnedvesített lenvászonra csurgatott vagy fröcskölt festékek és oldószerek patikamérlegen előállított arányaival való játékra. A művek egy olyan „alla prima festészet” termékei, amelyekben az anyagok fizikai kölcsönhatásának a tanulmányozása elválaszthatatlan a felület a test által való birtokbavételének a dinamikájától.
Kucsora Márta munkái azzal a szándékkal jöttek létre, hogy valós időben modellezzék az univerzumot alkotó matéria végtelen variációs lehetőséggel bíró morfológiáját. Amíg a festőnő vásznain egy megszilárdult, befejezett és kimerevített pillanatképpé állnak össze a kép mozgalmas keletkezéstörténetének stációi, addig a videómunkában egy folyamatos átalakulásban lévő efemer struktúra állít emléket a különböző sűrűségű festékanyagok genezisének, fokozatos átrendeződésének és eltűnésének.
A kiállításon látható alkotások a természet kimeríthetetlen lehetőségeinek esztétikáját egy-egy kompozícióba sűrítve jelenítik meg. Kucsora alkotásai az univerzum mélyén rejtőző titokzatos erők egyszerre meghitt, fennkölt és költői, de egyúttal félelemmel terhes, drámai és fenséges működésének a lenyomatát adják. A művekből egyfajta ökokritikai szemlélet is kiolvasható, hiszen egyaránt közvetítik a természet saját erőforrásainak utánpótlását biztosító csodálatos képességét és az ennek a képességnek az elvesztéséből adódó katasztrofális következmények lehetőségét. Filozófiai értelemben Kucsora munkái a Novalis által „érzékeny káosznak” elkeresztelt narratívának az illusztrációi. Ez Johann Wolfgang Goethe bioromantikáját Rudolf Steiner antropozófiájával összekapcsolva a természetet egy olyan egyetlen, egységesítő elv uralmának tekinti, amely minden, a világot működtető mozgásban és formában megmutatkozik.
Az Egerben rendezett kiállítás helyszíne tudatos választás eredménye. Az élete során a képhasználat intellektuális-fogalmi tapasztalatának vertikális kibővítésén munkálkodó és a vizuális érzékelés ismeretlen dimenzióit az „új tájkép” metaforával illető Kepes György műveivel való párbeszéd váratlan összefüggésekkel gazdagítja Kucsora a körülöttünk lévő világ láthatatlan topológiáinak ábrázolására irányuló szándékát. A művésznő a Kepes Intézetben elhelyezett grandiózus méretű vásznai az intézmény névadójának, a szintén lírai-absztrakt képeket alkotó és hozzá hasonlóan alkotásait az új médiumok szuverén nyelvén keresztül továbbgondoló Kepes György alkotásaival vitathatatlan rokonságot árulnak el. Ami szellemileg összeköti őket, az a tudományos felfedezések dogmatizmusát az emóciók nyelvére fordító művészet iránti elkötelezettség.
A gesztusfestészet történelmi hagyományát megidéző kompozícióik arról próbálnak meggyőzni bennünket, hogy a tudat alatti régiókból származó reflexszerű mechanizmusok és a festés performatív aktusában rejlő szubjektivitás egymást erősítve és egymásra utalva szolgálják az esztétikai pillanat létrejöttét.
Orosz Márton