A Kokoro no Arika – Ahol a lélek lakozik című nagyszabású kortárs japán kiállítás tíz év után először ad áttekintő képet a japán társadalom és művészet jelenlegi állapotáról. A most bemutatkozó tizenegy művész között vannak frissen végzettek és „nagy öregek”, akik a legkülönfélébb műfajokban (festészet, fotográfia, építészet, divat, animáció) adnak hangot a társadalom, a hétköznapi élet és a szubkultúra kérdéseinek.
A Japán Alapítvány 1993-ban mutatta be – ugyancsak a Ludwig Múzeumban – a Láthatatlan természet című válogatást. Az azóta eltelt tíz év nagy változásokat hozott Japán életében: „Japán megfáradt. Japán elvesztette a hitét önmagában. A japánok céltalanul bolyonganak” – így kezdődik a 2001-ben életbe lépett japán kultúra- és művészettámogatási törvény. Az itt látható művészek valamilyen módon mindannyian érintik a japán társadalom jelen problémáit: a gazdasági fejlődés megtorpanását, a közbiztonság megrendülését, az elveszettség érzését, a hagyományos erkölcsi és művészi értékekben megrendült bizalmat. Mindeközben a kiállítás címéül választott kokoro no arika kifejezéssel a szervezők arra kívánnak utalni, hogy a kultúra és a művészet lehet az az eszköz, melyen keresztül a japánok visszanyerhetik elvesztett lelkierejüket.
A Bak IKEDA rendezte PiNMeN című számítógépes animáció főszereplői, e szelíd földönkívüliek szegénységük miatt a legkülönbözőbb munkákat vállalják, tekebábukká válnak vagy éppen üdítőitalokat nyújtanak ki automatákból. TSUKIOKA Aya egyik műve olyan szoknya, amelynek segítségével a nők megmenekülhetnek az utcán őket fenyegető veszélytől, hiszen egy szempillantás alatt Coca-Cola automatává változhatnak. MIWA Yanagi Nagymamái bemutatják, milyennek képzelik a fiatal nők saját öregkorukat Japán öregedő társadalmában. HATAKEYAMA Naoya fotósorozata tükrözi a modern nagyvárosok elidegenettségét: képein a sokemeletes úgy ragyognak, mintha semmi közük sem lenne az emberi lényekhez.
A külföldön is rendkívül népszerű és sikeres MURAKAMI Takashi festményei a mai „szuper-lapos” japán kultúra ambivalens mivoltára mutatnak rá, ahol mintha nem is létezne magas művészet, csupán csak szubkultúrák sokasága. A MIKAN építészcsoport a „mindennapok formatervezésére” törekszik, a napi élet különböző mozzanataira és lényegük meghatározására koncentrálva; itt egy felfújható mobil házat mutatnak majd be. A minimális eszközökkel dolgozó FUJIMOTO Yukio és TAKAYANAGI Eri installációi, tárgyai a hétköznapi valóságra finoman reflektáló művek. TANAKA Koki videómunkáiban vég nélkül ismétlődnek mindennapi történések vagy filmjelenetek, ahol a hétköznapi egyszeriben szokatlanná, különössé válik. SUDA Yoshihiro gyönyörű, életszerű virágokat és növényeket készít, melyeket olyan terekben helyez el, ahol a növények vagy virágok jelenléte váratlan, meglepő; MITAMURA Midori személyes visszaemlékezéseken alapuló művei pedig a családi bensőségesség és a boldogság pillanatait idézik, mondván: „A hétköznapi élet minden egyszerű pillanata ragyogóan színes.”