Kollázs

Várnai Gyula legújabb kiállítása koncepciójának kiindulópontját a művész 2013-ban kezdett új kollázs-sorozata adta. A kiállításon e sorozat legújabb darabjain kívül Várnai közelmúltban készült objektjei és installációi szerepelnek, valamint egy 1991-ből származó műve, amely – a koncepció keretein belül maradva – felidézi a közelmúltban 60. születésnapját ünneplő művész munkásságának korai korszakát.

A kiállított darabok mediális szempontból a kollázs klasszikus avantgárdban létrejött műfajának örökösei, a művekben érvényesülő szemléletmód azonban összetéveszthetetlenül Várnai Gyuláé. A nyolcvanas évek végén indult művészi karrierjének már a kezdeteit is a hétköznapi tárgyakból és azok elemeiből létrehozott objektek jellemezték, és a mindennapok tárgykultúrájához való vonzódása a mai napig megmaradt.

Tárgyhasználatának sajátossága, hogy a beemelt tárgyat – legyen az újságkivágás, ajtó, magnószalag, könyv vagy bármi egyéb – csak ritkán kezeli önmagára mutató objektumként, az a legtöbb esetben pusztán funkcionális szerepet kap, a mű médiumának alkotóelemeként.

Másfelől azonban Várnai művészetének az az egyik legfőbb sajátossága, hogy a médium döntő jelentőséggel bír minden egyes mű koncepciójában, így a mű olvasatában, jelentésrétegeinek alakításában is hasonló a szerepe.

A mostani kiállítás Különdíj című művében például a kehellyé formált újságpapírcsíkok, a robotmixer feje és az egyéb tárgyi elemek nem önmagukat reprezentálják, ám nem is pusztán anyagi vagy formai alkotóelemekként vannak jelen: az általuk felidézett képzeteink a mű jelentését gazdagítják.

Hasonló elv érvényesül A nagy számok törvénye, az Oldenburg 3 vagy a Fraktál című műben, míg a Hogyan merítsünk erőt másokból sorozat esetében a képi tautológia eszközéhez nyúl Várnai.