Konstruált árnyék

„Feljönnél a műterembe, azóta van néhány új melóm.”

„Dobozok, régi ládafedél, megsárgult kartonok, nyomatok, egykor élt emberek kéznyoma. Lehet, hogy ha meghosszabbítanám az általad teremtett perspektivikus irányt – egy másik egy rég volt dimenzióba jutnék?” (Katona Szabó Erzsébet)

Szikora Tamás életművének markáns vizuális eleme az árnyék, amely létét a fénynek köszönheti és kettőjük jelenléte teret határoz meg. Az egy irányban nyitott, esetleg zárt –általában egyenes vonalak mentén határolt- kisebb vagy nagyobb tér a doboz, ami Szikoránál az éveken keresztül tartó következetes, átgondolt munka során már nem tárgy, hanem, mint fogalom válik az alkotó meghatározó témájává.

Szikora Tamás művészetének emblematikus része az a kubistáktól vett szemlélet, miszerint keresek, gyűjtök és a talált tárgyat átalakítva részévé teszem egy nagyobb egységnek, a Munkának. Ezzel a szemlélettel a kubisták és dadaista kortársaik megteremtették az objektművészetet, amely szerves részként épült be Szikora életművébe. A „doboz képek” fény-árnyék játékai és így a tér alapvető kérdései foglalkoztatták. Máskor kilépve a kép, fal síkjából, tárgyait a negatív és pozitív tér alakítgatta tudományos vagy egyszerűen csak érzéki formájára.

Szikora Tamás egyeztetett, következtetett és szintézist épített. Érzékenysége őszinte, ellentmondást nem tűrő volt. Festészetének gyökereit keresve óhatatlanul is beleütközünk a Nyugati festészet és a Keleti Ortodox festészet két paradigmájának vizsgálatába: a centrális perspektíva és a negatív perspektíva szintézisébe, illetve, hogy a dolgunk mégse legyen olyan egyszerű, az axonometrikus térábrázolásba.

Szikora több mint huszonöt éven át kutatta e kulturális lenyomatok kiegyezési lehetőségeit, ilyen módon nagyobb sikert aratva, mint az elmúlt közel ezer év egyházpolitikusai. Az ikonfestőket megidézve Szikora – mint ahogy azt Károlyi Zsigmond, a festőbarát összegzi – alapvetően absztrakt festő, azaz „az ábrázolt (?) dolog ideáját festi meg, ezért bármiféle hasonlóság konkrét, valójában létező tárgyakkal voltaképp a véletlen műve”.

A világosabb, érzékenyen megfogalmazott kollázs vagy rajzolt dobozforma és szorosan hozzátartozó árnyéka engem mindig a középkori mesterre, Cimabue- ra és Maestá –jára (trónoló Istenanya) emlékeztet. A doboz árnyék nélkül a trónt idézi; az árnyék, mint a trónhoz elválaszthatatlanul kötődő angyalok serege jelenik meg. Egyik a másik nélkül egy jelentéktelenebb képet alkot, viszont együtt egy láthatatlan, de mégis létező eszményt testesít meg.

Bár az ember 2012. április 7- én eltávozott közülünk, a művész, akinek minden percét a magasztos, az alkotás iránti elkötelezettség töltötte ki, jelen van. A kiállítás a művész legjelentősebb időszakaiból válogat.