Kós Károly (1883–1977) szerteágazó építészeti tevékenysége végigkísérte a 20. század nagy részét és annak több történelemformáló korszakát. Pályája elején, az első világháború előtt az ún. „Fiatalok” csoportjának vezető egyéniségeként megalkotta az akkor virágzó magyar építészet több remekművét (Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonjai, zebegényi római katolikus templom, sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum), majd otthont épített magának és családjának Sztánán, az erdélyi Kalotaszeg régióban. Varjúvár néven ismertté lett saját háza ma igazi zarándokhely.
Az első világháború idején készített munkái (IV. Károly koronázási ünnepségének díszlettervei, József főherceg vadászkastélyának terve) és törökországi tanulmányútja után egy ideig az erdélyi politikában is aktív volt, 1925-től pedig a magyar kisebbség újjáépítésén fáradozott, erre irányult építészeti, publicisztikai, műemlékvédelmi és tanítói munkája. A két világháború közötti időszakban tevékenységének egyik központja Sepsiszentgyörgy volt, ahol az általa tervezett és 1912-ben felépült Székely Nemzeti Múzeum közösségével együttműködve számos építészeti, néprajzi és közösségi munkákban vett részt. Ebben a városban épült meg Kós Károly legtöbb középülete és városi lakóháza.
Saját házának tervezésével párhuzamosan írásaiban és terveiben megjelenik a gazdálkodó ember alakja, aki minden lehetséges értelemben műveli a kalotaszegi tájat – és szükség szerint minden eszközt ragad annak védelmére. Kós meghatározta a kalotaszegi és az erdélyi kultúrtáj fogalmát, és ennek szolgálatába állította tehetségét és tudását. A falusi és kisvárosi emberek, valamint a református egyház megrendelésére számos épületet tervezett, munkássága több generáció életére gyakorolt hatást. Bár kimaradt a hangos sikereket hozó építészeti élet főáramlataiból, életműve mégis rendkívül következetes és máig példaértékű.
A tárlat eredeti tervek, archív fényképek, kortárs ábrázolások és dokumentumok segítségével mutatja be a fiatal építész korai remekműveit. Korabeli publikációk és saját írásai révén a sztánai Varjúvárban született, több műfajt érintő és a közösségszervezéshez is szorosan kapcsolódó víziói és eredményei is megjelennek.
A kivételesen gazdag életmű alkotásai felmutatják, hogy Kós Károly szemléletében a táj és a település viszonya valójában a természet és az ember kapcsolatát jelképezi. Munkássága a 20. század elején az utolsó kézműves kísérletek egyikének művészi megfogalmazása, amely ma is érvényes módon arra figyelmeztet, hogy természet és ember nem külön világban létezik: az ember az univerzum szerves része, és saját világát csak a természet tiszteletével tarthatja fenn.