Munkáimban a különféle festékeken túl az anyag, a matéria, s így természetszerűleg a faktúra játsszák a főszerepet. (…) Idegen kifejezéssel úgynevezett „hautes pâtes”, azaz magasan, vastagon felrakott, pasztózus, testes anyagokat használok képeim megalkotásánál. A mesterségbeli eljárásnak és a matériának pedig, mivel az új „médium maga az üzenet”, megvan az önértéke. S túl azon, hogy már Leonardo is felfigyelt a vakolatokon megjelenő nedvességfoltok képzeletet elindító szerepére, a reneszánszban a részlet, az absztrakt organikus vagy geometrikus forma még nem vált önértékké a képzőművészetben.
A díszítő- vagy népművészeten túl, ez csak az úgynevezett modern és neoavantgárd irányzatokban, szorosabban az informel, azaz a formátlanságnak nevezett festészeti tendenciában jelent meg a második világháború után. Műveim tehát Jean Fautrier, Jean Dubuffet és Antoni Tàpies anyagképeivel éppúgy párhuzamba állíthatók, mint például Kovács László (1944–2006), Birkás István, Gáll Ádám vagy Kis-Tóth Ferenc stukkó és sgraffito műveivel.
(…) A folyamat – mint egy absztrakt-organikus terülő-minta – szinte végteleníthető, ahogy a vakolatfelrakások, vakolatleverések és -hámlások, -foltosodások, -ázások, -hullások és -roncsolódások processzusa is az, – az emberi intellektus és az esztétika jegyében.
Dréher János