Közelítés Gubanc Áramlás

Közel félszázados munkásság után már lehet analitikus módszerekkel közeledni egy életműhöz. Lehet vizsgálni anyagait és műfajait, célkitűzéseit és megvalósult elképzeléseit, viszonyát a valósághoz, a látványhoz, a térhez, a mozgáshoz, a színhez, a fényhez és a sötétséghez. Ezeken túl – több jelentős 20. századi festőhöz hasonlóan – Keserü Ilona művei egy csoportjának szoros kötődése van a hangok világához, a zenéhez. Korábban teljességében még soha be nem mutatott, színpadi tér-és alakformálása nem kevésbé jelentős. Keserü Ilona, vagy ahogy dallamosan egy ideje nevezi magát, Ilona Keserü Ilona festőnek tanult, első mestere Martyn Ferenc volt, majd a Képzőművészeti Főiskolán – többek között – Szőnyi István növendéke volt. Festő lett ő is, nagy felületek alkotásának mestere, de már kezdetektől térben is dolgozó művész. Már első kritikusai (pl. Perneczky Géza, 1966) által felfedezett műveire is alkalmazható a meghatározás: „gömbölyded” világ.

Keserü Ilona életműve nagy részében ilyen gömbölyded formákból komponált, olykor letisztultan, máskor szenvedélyesen „gubancosan”. Sokszor ismételt színekkel, vagy különféle finomságú vagy durvaságú vászonanyagokkal újjáalakítva egy-egy választott alapformát: egy baranyai vagy zalai szuszék motívumát, a balatonudvari temetőben fellelhető szív-alakú sírkövek formáját. Az ismétlés – mint zeneművek egyszerűbb vagy bonyolultabb kompozícióiban egyaránt – hangsúlyok erősítése, témák gazdagítása. Az alapmotívumok évtizedek óta jelen vannak műveiben, feldolgozásuk azokhoz a mesterművekhez hasonlíthatók, melyeket nem kisebb filozófus ír le, mint Platón Gorgiász című dialógusában, Szókratész szájába adva véleményét a festőről, az építészről, a hajóácsról és más mesteremberről: bizonyos rendbe helyezi, amit dolgozik, egybeilleszti a részeket, míg végre műve mint összefüggő, elrendezett, szép egész áll elő. (Gorgiász LIX. Péterfy Jenő fordítása)

Keserü Ilona festészetét igen korán, 1966-ban Kassák Lajos illette elismerő szavakkal a Fiatalok Stúdiója kiállításán. Kassák a tízes években első, írókból, festőkből, szobrászokból verbuválódott körét szintén mesterembereknek nevezte. A mesterség elemzése ennek az életmű-kiállításnak egyik célja, de mindezzel együtt a szervezők, rendezők és mindenekelőtt maga a művész a rajzok, festmények, szobrok, színpadi terek, installációk üzeneteinek, mondanivalóinak: a friss gesztusok rátalálásaiban örömnek, szenvedélynek, vágyakozásnak, az „összefüggő szép egész” ismétléseiben a művészi ösztön és tudatosság különös egyensúlyainak a fontos feltárását szeretnék. Mindez valahogy a barokk mesterek előadásmódjára emlékeztet, mint ahogy ezt a közelmúltban egy fiatal kritikus, Máthé Andrea az Echo című pécsi kritikai szemlében elemezte (Echo, 2002. március 1.): A spiritualitás, a konceptualitás és a pontosság – melyek szintén barokk jellemzők is – az anyagszerűséggel és mozgalmassággal …. Jelentőséget, jelentést adnak, egésszé formálják a műalkotásokat.

Keserü Ilona művészetéről már sokan leírták, hogy az asszonyi lét által vezérelt művészet. Alapeleme a közelítés, az érintés, a gubanc mint élethelyzet metaforája, valamint a természet törvényeihez simuló folyamatosság, áramlás állapota. Ezek a minőségek adták a kiállítás címét, az analízist pedig elvégzik majd a műalkotások összerakói, egymás mellé helyezői, elsősorban maga a művész, majd a kiállítás interpretátorai, nézői.

Dr. Szabó Júlia