Közös gondolat – Nem közhely

Hol a művész helye a 21. században? Mi a szerepe mai világunkban – helyi és egyetemes összefüggésben? A világ bármely táján éljünk is 2011-ben, fényűzés lenne, ha a művész visszavonulna valamiféle „elefántcsonttoronyba”.

Már jó ideje hallunk interdiszciplináris projektekről és interaktív műalkotásokról, de vajon mennyire érik el magasztos céljukat? Milyen hozadéka van ezeknek az elképzeléseknek a művész és a közönség számára, illetve a művészet jelen helyzetére nézve?

A művész szerepe napjainkban messze túlmutat azon, hogy a műtermében megfessen egy esztétikai értelemben szép képet, amely egy múzeumban vagy egy gyűjtő otthonában kikerül majd a falra. Ma már ennél sokkal többre kell egy műalkotásnak vállalkoznia: meg kell szólítania a közönséget – legyen az bármilyen közönség.

A művész nem magánvalóan létezik; része a világnak, amelyben él. Ahhoz, hogy munkája érvényes és idúszerű legyen, bizonyos szinten kapcsolódnia kell az adott világhoz. Az „interaktív” mualkotás fogalma legalább két irányba mutat – mutathat számos irányba, de egynél többe biztosan. A mű létrehozásának folyamata legalább olyan fontos, mint a végeredmény – amennyiben beszélhetünk végeredményről.

Az itt látható kiállítás „interdiszciplináris” projektekből álló kísérlet. Arról a világról szólnak, amelyben ma élünk – Magyarországon vagy máshol. Olyan projektek, amelyek a környező világot használják nyersanyagként műalkotások létrehozására. Nem légüres térben lebegő ideák, és nem magányos művészek alkotásai.

Ez esetben a művészek az életünkre és a világunkra vonatkozó témák és kérdések vizuális megjelenítését – közönség elé tárását – segítik elő, munkájukat azonban az adott terület szakértőjével együttműködésben végzik. Tehát valóban közös munkán alapuló interdiszciplináris projektekről van szó, amelyekhez csakugyan szükség van az együtt gondolkodásra, az együtt látásra és az együtt hallásra.

A „közös gondolkodás” az itt szereplő művészekre azért is igaz, mert kapcsolatuk immár 15 éves múltra tekinthet vissza. Az itt George Peckkel együtt kiállító művészek Peck diákjai között voltak annak idején a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, amikor a Művészettörténeti Tanszék vendégtanáraként ott tanított. Azóta is rendszeres kapcsolatban állnak egymással, s számon tartják egymás munkáját.

Ferenczy Zsolt a szűkebb pátriájában történt természetfeletti jelenséget vizsgálja szem-száj-szív című munkájában. Püspökladányban él, ahol 2010 áprilisában, a várostól északra elterülő szántóföldön egy Jézus képmására hasonlító természetes képződményt fedeztek fel a Google műholdas térképén, s a csendes kisvárost vallási kegyhelyként pillanatokon belül szárnyára kapta a hírnév. Rásó János helytörténésszel, a Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomás és Arborétum természetvédelmi mérnökével együtt jártak utána a lehetséges magyarázatoknak.

iski Kocsis Tibor Egyensúly c. munkájában egy másfajta természeti jelenséggel foglalkozik, nem messze Ferenczy munkájának a színterétől – tulajdonképpen mindkét helyszín közel esik Egerhez, ahol a kiállítás látható. Iski Kocsis a Bükki Nemzeti Parkban dolgozott, ahol az erdőben egy másfajta szellemi erőre bukkant – Földanyáéra -, s megszületett az elhatározás tudományos alapokon való konzerválására. A lélekkeresés során a művész a városi közeg szellemiségétől eltérő, természetközeli együttműködésben talált ihletet: a természettel, valamint az erdők őreivel – jelesül az Egererdő Erdészeti Zrt. Szilvásváradi Erdészetének munkatársaival – végzett közös munkában.

Szigethy Anna egy másfajta lelkületet vizsgál urbánus kontextusban, korábbi munkásságával összhangban. Mivel jelen munkájának az emberi tényező a tárgya, talán nem is annyira lényeges, hogy ezt a városi kontextust éppen Berlin adja, lehetne akár Budapest vagy más nagyváros is. Az együttműködésben budapesti munkatársa Németh Edit, a Budapesti Műszaki Egyetem Ergonómia és Pszichológia Tanszékének egyetemi adjunktusa. A Day-dreaming [Álmodozás] c. munkában azt vizsgálja, mi történik azokban a városi környezetben sokszor előforduló intim pillanatokban, amikor egy látszólag tudattalan állapotból hirtelen felrázzuk magunkat.

George Peck Budapesten született, és 1957 óta New Yorkban él, de gyakran visszalátogat szülővárosába. Ezúttal Dr. Solt Pált, a Magyar Legfelsőbb Bíróság korábbi (1990-2002) elnökét választotta munkatársául Álomfordulat c. munkájához. Az archív anyagokból és mai felvételekből összeállított mű összetett módon jeleníti meg a magyar történelem egyik legfontosabb mozzanatát. Azokat az 1989-90 körüli eseményeket vizsgálja, amikor az előző totalitárius államrendszerben szorosan összefonódott bírói és végrehajtói hatalom elválasztása megtörtént, hogy az új, független alkotmány (jog) váljék az újonnan alakuló demokrácia alappillérévé. A projekt helyi és globális szinten egyaránt időszerű kérdéseket érint, és végkicsengésében a remény üzenetét hordozza.

A kiállítás (távolról sem közhelyes) helyszíne, a Kis Zsinagóga további aspektussal gazdagítja a terében megjelenő műveket, mint egykori szakrális tér, az imádság – egyben a közösség – szent helye, amely az utóbbi években másfajta közösségnek ad teret.

Reméljük, ezzel egy folyamat első állomásához érkeztünk el, s az itt látható projektek további együttműködések kiindulási alapjául szolgálnak majd, s újabb helyeken, új lokális kontextusokban, új résztvevők csatlakozásával folytatódnak tovább.

Adele Eisenstein