A 2009-es kiállítási program erre a bizonytalan helyzetre reflektál, célja a várakozási időszak értelmes felhasználása, illetve az, hogy a galéria státuszának jövőbeli alakulását pozitívan befolyásolja. Az öt kiállítás és a kapcsolódó események öt gondolatcsomag köré szerveződnek. Ezek a galéria jelene és emlékezete, az álmok/ideálok/tervek, művészet és közönség viszonya, design és művészet, valamint a továbblépés lehetőségeit hordozó erőforrások. A galéria specifikumát figyelembe véve, a szándék nem az egyes témakörök kimerítése, hanem ezeknek egyedi példák, nézopontok szerinti megvilágítása, jelzésszerű felmutatása.
A sorozat első kiállítása magára a galériára fókuszál. Célja többek között egy olyan jelentés-tér kialakítása, melyben a galéria jelenének, múltjának és jövőjének vonatkozásai erővonalakként rajzolódnak ki. Az utóbbiak támpontként szolgálhatnak a látogatóknak, hogy a galériával kapcsolatos értelmezéseiket, perspektíváikat kialakíthassák.
Menesi Attila projektje a galéria kontextualizálására tesz kísérletet, utalva azokra a gazdasági, politikai és kulturális tényezőkre, amelyek jelen helyzetét meghatározzák és a jövőjét is befolyásolhatják. A művész döntése nyomán látható maradt egy részlet a galériát egy „szebb jövő” képével búcsúztató, a 2008-as záró-bulira készült graffiti-ből. Bemutatásra kerültnek azok a dokumentumok, melyek a galéria aktuális státuszát értelmezik és azok, a kiállítóhely további sorsát fejtegető levelezések, melyeket Menesi a témában illetékes személyekkel kezdeményezett. A projekt fontos részeként, a dokumentumok tanulmányozásának céljára a művész a galéria jövőjében érintett intézmények munkatársainak hivatali munkaszékeit kérte kölcsön a kiállítás idejére.
Katarina Sevicet az ötvenes évek közepe óta működő kiállítóhely emlékezete foglalkoztatja, pontosabban a saját viszonya egy olyan, a köztudatban még eleven korszakhoz, amelyet ő maga közvetlenül nem tapasztalt meg. Az általa bemutatott videó magában a kiállítótérben került felvételre fiatal színészek közreműködésével. A videó egy modellszerű helyzetet teremt, mely egymásra vonatkoztatja a kiállítóteret és a színpadot, szimbolikus elemek használatára és a jelentések rétegeződésére épül. Az eredmény korántsem egyértelmű, éppúgy, mint a szerző és generációjának a rendszerváltás előtti korszakhoz fűződő, távolságtartó, de mégis empatikus viszonya.
A kurátor felkérésére Nemes Csaba a galéria portréját festette meg. A gesztus, mely a történelmi kép problematikáját aktualizálja, tisztelgés a galéria mint intézménytörténeti műemlék előtt. Több verzió közül végül is egy esti fotó által megörökített szituáció került megfestésre. „A színek mélyvörösek és bordók lettek a képen, valahogyan tetthelyszínre emlékeztető atmoszférája lett a fotóknak. Ez a kép lehetne akár egy film beállítása is, ami alatt a néző azt várja, hogy megjelenjen egy figura és kibontakozzon a cselekmény” (Nemes Csaba). A portré-projekt ezzel még nem ér véget, a festmény utóéletéről a kiállítótér sorsának függvényében születik majd döntés.
A kiállítás részei a bejáratnál elhelyezett kronológia és szöveggyűjtemény, melyet Angel Judit kurátor és az ELTE BTK Művészettörténet Tanszékének diákjai, Kiss-Kozslik Eszter, Kovács Alexandra, Szűcs Luca, Tomán Andrea, Vaszil Viktória és Várszegi Vera állították össze. A kronológia, mely a Dorottya utca 8.-ban rendezett kiállításokat írja össze 1957-től 2008-ig, jelen kiállításnak mintegy történelmi pilléreként is értelmezhető. A hozzátartozó szöveggyűjtemény egy kontextus-építő kísérlet, melynek bővítése a Dorottya Galéria archívumi kutatásának további fejleményeitől függ. A szöveggyűjtemény jelenleg Schneller János és Frank János tanulmányait, Beke László Németh Lajos interjúját, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének Szervezeti és Működési Szabályzatából vett részleteket, valamint a Dorottya utca 8.-ban rendezett kiállítások sajtóvisszhangjából történt válogatást tartalmazza.