Verhagen múltbeli élményekhez kötődő építészeti konstrukciókkal foglalkozik. Mentális területeket hoz létre konkrét terekben. Munkái az emlékezés és a felejtés fogalmát járják körül, térbeli kontextusban.
Az építészeti struktúráknak nincs felismerhető funkciójuk vagy rendeltetésük. Párbeszéd jön létre a mű és a körülötte lévő tér között, a mű és a néző között, a mű valósága és a néző képzelete között, az anyagi és a megfoghatatlan dimenziók, a tekintet és a percepció között.
Nagyméretű nyomatain egy másféle teret tár elénk. Építészeti rajzra emlékeztetnek, mint arra a papír hajtogatása utal, amely nem épült meg, de ott van a művész fejében. Nem az eredeti teret mutatja, hanem egy teljesen új, nem valóságos, poétikus környezetet.
Marlena Novak Kettős reflex című digitális fotósorozatát, valamint Határ és Part című, két új videóját mutatja be a kiállításon. Munkáinak központi témája: hogyan konstruálunk észlelőképességünk révén különböző valóságokat.
A konceptuális kiindulópont határozza meg a kifejezésben alkalmazott anyagokat és módszereket. Hol interaktív digitális elektronikával, hol low-tech eszközökkel vizsgálja a legkülönbözőbb kérdéseket: az absztrakt narratíva, a kézzelfogható és az anyagtalan határai, a határátlépés, vagy a hermafrodita laposféreg párzási szokásai.
Novak azokkal "a társadalmi és filozófiai tanulságokkal foglalkozik, amelyek akkor vetődnek fel, amikor rájövünk, hogy ’nem hihetünk a szemünknek’, hiszen saját perceptuális képességeink határain belül tudjuk csak a dolgokat értelmezni, valamint cselekedni a világban."
A Kettős reflex esetében az egyes képek kettős perspektívája időbeliséget sugall, kikezdve az alany/tárgy, itt/ott, jönni/menni közötti távolságot. Az idő mintegy visszagörbül, miközben érzékelteti a fotókon közvetlenül nem látható ént. A Határ és Part videómunkában Jay Alan Yim zenéjével az ábrázolás és az elképzelés, a forma és az alaktalan közötti rést vizsgálja.
Az ismeretlen tájak eredendően bizonytalan voltukkal összhangban olyan atmoszférát teremtenek, amelyben a néző kénytelen feltenni a kérdést, hol és milyen időben helyezkedik el ez a lakatlan tér. A kiindulópont alkímiai: a lyukacsos téridőt az anyag átstrukturálódása váltja fel, ugyanakkor a tájékozódási képességünk elvesztésének érzése furcsa módon ismerős.