Kungl György plasztikai munkássága mind tematikai, mind tartalmi megközelítésben talányos. Előbb a mázas pirogránit, a lüszteres máz, újabban a porcelán alakításának, forma-lehetőségeinek határterületei foglalkoztatják. Több munkájáról alig hihető el, hogy létrehozható az adott anyagban és méretben. Kutató tevékenységét megszállott erőfeszítéssel végezte-gyakorolja. Ezért sem lehet igazán felhőtlenül vidulni öntött-faragott képein. Akkor sem, ha ezek a tárgyilagos leírás alapján gyakran ironikusnak, sőt viccesnek tűnnek. Hol a szocialista realizmus ikonográfiája a humor forrása, hol az amerikai filmes sztárkultusz idoljai, máskor az itáliai reneszánsz új, perspektív látásmódjából született építészeti csúcsteljesítmények alakultak „monumentális nipp”-é. Mégsem tudunk nevetni rajtuk, mert Kungl szobrászata drámai, sőt tragédiai áthallásoktól fajsúlyos. Töményen keserű.
Kungl így kommentálja munkáit: „Műveim egyrészt kimerevített gondolatok, másrészt meditációs médiumok, melyeken mélységes érzelmek és magasztos eszmék állatfigurákon jelennek meg. Szenvedélyesen szerető madarak, felhőkkel harcoló denevérek, tüzekben síró szalamandrák olyan dolgokat tudnak, mernek, tesznek, melyekhez mi gyávák, gyengék, kevesek vagyunk. A szobrok anyagukra nézve az elérhető legfinomabb, legnemesebb porcelánból készülnek. Az anyag a koncepció szerves része. Ez az anyag a mintázás stádiumában képlékeny, engedelmes, az emberi akaratot alázatosan követi. Az égetés során az emberi szándékon túli erők hatnak. A mű végső állapotában rendkívül szilárd, ugyanakkor esendően törékeny.”