Léggyökerek

A kiállítást átfonó képzet a talaj felett magasan eredő és a föld felé tartó léggyökér, a helyhez kötöttség és a távolodás, a szabadulás (lehetetlenségének) metaforája.

Vlad Nancă (Bukarest, 1979) és Nona Inescu (Bukarest, 1991) munkáit a saját környezetükhöz való kötődés és kötöttség éppúgy jellemzik, mint az ennek vizsgálatából adódó, a humort is jól ismerő távolságtartás.

Mindketten környezetük olyan jellegzetességeit emelik ki és fogalmazzák újra, amelyek e környezet nagyon pontos, érzékeny ismeretéről, közeli megfigyeléséről tanúskodnak, és szinte észrevétlenül válnak meghatározóivá annak. Banális, mindannyiunk szeme előtt lévő dolgok ezek, amelyek úgy ivódnak a környezetbe, hogy szinte észre sem vesszük, abszurditásuk vagy megkapó szépségük egyaránt a hétköznapok ingerküszöbe alá esik.

Ezeket a talált helyzeteket, jelenségeket emeli ki a két művész. Vlad Nancă elkötelezetten gyűjtötte a városlakók által kreált, a parkolóhelyek foglalására szolgáló barkács-konstrukciókat. Ezeket alkotta újra korábbi efemer jellegüket szépen megmunkált, tartós anyagokra cserélve, amelyek így inkább emlékeztetnek minimalista szobrokra, mintsem némiképp öntörvényű, utcai területfoglaló-eszközökre.

Nona Inescu elköteleződése a botanikai megjelenítésmódok, és a kevésbé értékelt, a városokban is honos (gyom)növények vagy a hernyórágta levélszerkezetek iránt hasonló figyelmet és rendszerezői gondolkodást mutat és különösen érzékeny ábrázolásokat eredményez.

A kiállítás emblematikus műve Nona Inescu betonpapucsa: a bőr felsőrész nehéz, a lépést szinte lehetetlenné tevő beton aljzathoz kapcsolódik. A kortárs művész szereppel (is) szükségszerűen velejáró mindig úton levés nem engedi az otthonosságban való megkapaszkodást, a valahova tartozás megnyugtató érzését felfüggeszti a kötöttség terhe, a lépések következményének súlya.

A léggyökerek saját útjukat követve számos ponton találkoznak: ők maguk az átmenet, a kötöttség, és a szerteágazó lehetőségek is.