Donáth Péter kiállításán 1962-1994 között készült munkáiból, többek között a Szürke- és a Sárga-sorozatból, az ITIA-ból válogattunk. Alábbiakban a Donáth Péterről szóló kritikákból idézünk:
"Donáth Péterben váratlanul a magyar festészet eddig ismeretlenül dolgozó, de máris kiforrott tehetségét ismerhettük meg. Az amorf, képlékeny salakanyagok és az emberi civilizáció jeleinek, alakzatainak drámai találkozását rendezi meg képein, melyek fantasztikus örvényléssel emésztik fel a felhasznált elemeket, hogy végül is újat, a rendnek és a kompozíciónak valami sajátosan szuggesztív formáját ígérjék a nézőnek. Nehéz kivonni magunkat e hatás drámaisága alól, csipketerítőkön lovagló hadvezérek figurája, palotákat összedöntő Sámsonok kis domborművei ismerhetők fel az informel anyagok lávaömlésében, s az összhatásban mindig van valami sűrű, feketés tónus, vagy ezüstszürkén fénylő, az ikonképek beosztására emlékeztető fegyelem. A néző érzi, hogy itt nemcsak a festékek bősége gomolyog, hanem a gondolatoké is, melyek megértésre vagy ellenállásra, követésre és vitára szólítanak fel. Donáth Péter néhány utolsó képével belépett a magyar festészetnek abba az élvonalába, melyet a kézikönyvek rendszerint húsz-harminc éves késéssel szoktak regisztrálni."
(Perneczky Géza: Klubkiállítások. Élet és Irodalom, 1969. május 10.)
"Elhivatottság-tudatnak nevezném azt a gondolkodást és magatartásbeli indíttatást, amivel egy művész a világban létezik, másként léte indokolatlan."
(Donáth Péter: Magányos alak imaginárius térben. Nagyon szubjektív mélázás egy Vajda-kép felett. Új Művészet, 1991/9. Eredeti kézirat: 1973.)
"Mesterembernek tekintette magát, nagyon tisztelte az anyagokat, a szerszámokat és a velük való bánni tudást – ezek a tisztességet, függetlenséget jelentették számára – és határozott műfaji önállóságra törekedett."
(Forgács Éva: Donáth Péter (1938-1996), Donáth Péter. Szent István király Múzeum Közleményei. D. sorozat 260. szám.)
"Donáth nem babrál annyit leleményesen megtalált tárgyaival és tárgytörmelékeivel, mint régen; (…)nincsen csipke, tükör, porcelán és még mi minden, ami régen volt. Maradt maga a felület. Egy anyag, massza örvénylése, és ennek a puhán terjengő mozgásnak a megállítása, megdermesztése egy adott pillanatban – akkor, amikor a kép éppen jó lesz -, ennek a humusz-szerű anyagnak a megdermesztése újra meg újra. Ezek a képek: egy halál-játék."
(Forgács Éva: Halál-játékok. 1991. In Forgács
Éva: Ellopott pillanat. Ars Longa sorozat, Jelenkor Kiadó, Pécs.
1994)