Kevés olyan operatőr van, akinek a felvételei nem hivalkodóak, nem harsányak, de ennek ellenére beleégnek a szemünkbe, sőt, valahova annál is mélyebbre hatolnak bennünk, és ott váltanak ki érzéseket, érzelmeket. Azt hiszem, ez annak köszönhető, hogy Robby Müller egész lényét rakta bele egy-egy jelenet felvételébe. Nem a technikával és virtuóz megoldásokkal akart elvarázsolni – ami gyakran magát az embert rejti el a néző szeme elől –, hanem az „emberséget” tudta lefilmezni.
Ez az empátia és figyelem köszön vissza a fotóiról is. Ezeken a képeken sok olyan pillanat van, ami egy másodperc múlva talán már egészen máshogyan alakul: egy kocsi, ami elhajt a képből, egy madár, aki ki tudja mennyivel a fotó készülte előtt még életben volt, egy éppen fennálló fényviszony egy hotelszobában… Hétköznapi jelenetek szerepelnek ezeken a fotókon – talán sokat ismerünk is saját életünkből – de mégsem hatnak mindennapinak. Egy lépéssel túlmutatnak azon, és ez már Robby Müller! Aki, bár legtöbbször nem szerepel a képeken, mégis sikerült magát belekomponálnia, valahol a láthatón túl.
Nagy Zágon