Lossonczy Tamás 1923-27 között Vaszary János tanítványa az Akadémián. 1926-ban jár először Párizsban és megérinti az akkor ott forrongó képzőművészeti élet, jár Hollandiában a De Stijl konstruktivista csoport tagjainak meghívására, ám a konstruktivizmus nagy festőjével, Piet Mondriannal mégis Párizsban ismerkedik meg, még 1929-ben. Erre az időre tehető nonfiguratív korszakának indulása is. Piet Mondrian nem sokkal halála előtt beszél neki a konstruktivizmus általa felvázolt organikus folytatásáról, amely elképzeléséből ő maga már egy képet sem tud megvalósítani, mert halála megakadályozza ebben. Lossonczy valósítja így meg a konstruktivizmus szintézisét. A költészet magaslataiba viszi a leegyszerűsített vonalak, formák, színek, az esendőségek és a megkonstruált valóság elegyét. Akár egy haiku vers, úgy szólnak színei, ecsetvonásai, keze által megálmodott formái. Papírszobrokat kreál, rajzol, kollázst és szitagrafikát készít, hangnaplót vezet, amelynek kazettáit letétbe helyezve őriznek, de mindenekfelett fest.
Az ötvenes évek hallgatásra késztetik. Innentől fogva rajztanárként él, és jobbára a műteremnek dolgozik. Kiállítása közel harminc esztendőn keresztül csak elvétve lehet. Aztán a rendszer, talán hogy mutassa erejét, „tűr”, és 1978-ban egy nagyszabású kiállítással tudhat ismét a világ Lossonczy művészetéről. Pedig a festészetét hányszor kezdi újra és újra elölről. 1944-ben bombatalálat éri műtermét, alkotásainak java odavész. Aztán a hallgatás hosszú évei után – azután, amikor nyugdíjazzák újból – nem telik el nap, hogy a falépcsőn a szédítő magasba fel ne menne dolgozni a műterembe, még ma is. „Monet-val mondom: én úgy festek, ahogy a madár énekel” – vallja Lossonczy.
